Fehérvár kulturális stratégiáját és a Belváros Szabályozási Tervét is elfogadta a közgyűlés

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének pénteki ülésén a képviselők elfogadták a város kulturális stratégiáját, a dokumentum az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kapcsán visszakerül majd az ősz folyamán a közgyűlés elé. A képviselők döntöttek a Belváros és tágabb környezetének Szabályozási Tervéről is, valamint pályázatot hirdettek a Vörösmarty tér 12-es számú, műemléki védettségű épületének értékesítésére. Elindult a közbeszerzési eljárás a Berényi út Vértanú utca és Cserkész utca közötti szakaszának felújítására is.
2017.09.08. 09:46 |

A pénteki közgyűlés egyik első napirendi pontjaként a képviselők elfogadták Székesfehérvár Megyei Jogú Város Kulturális Stratégiáját, amely külön taglalja az önkormányzati, állami és egyházi kulturális intézmények szerepét, valamint átfogó és horizontális célokat, prioritásokat és kiemelt fejlesztési célokat fogalmaz meg a kultúra területén. Cser-Palkovics András polgármester a stratégia kapcsán köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek az előkészítésben. Elmondta, hogy számos kutatás előzte meg a stratégia megfogalmazását. A dokumentum októberben visszakerül a közgyűlés elé az EKF pályázat kapcsán, addig várják a módosító javaslatokat.

Elfogadta a testület az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló rendelet módosítását is, amellyel segítik a nehéz helyzetbe került családokat.  

Székesfehérvár számos területrészén módosították a szabályozási tervet, a módosítás érinti Öreghegyet, a Tóvárosi lakónegyedet, Palotavárosban a Bakony-Mátra-Tátra utcák által határolt területet, valamint Feketehegyet, Alsóvárost, valamint Maroshegyet is. Az ülésen a képviselők tárgyaltak a Belváros és tágabb környezetének Szabályozási Tervéről is. A napirend kapcsán elhangzott, hogy elkészültek a tendertervek a Bartók Béla térre és a Szent István térre vonatkozóan is. A szabályozási tervvel kapcsolatban Márton Roland képviselő a zöldfelületek kialakításának fontosságára hívta fel a figyelmet. Válaszában Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a szabályozási tervben is hangsúlyosan szerepel a zöldfelületek kialakítása.

A Belváros számos részén murva és kőzuzalék borítja a köztereket, ezek egy része parkosításra kerül, egy része pedig kőburkolatot kap.

Székesfehérvár polgármestere elmondta, fontos szempont volt az is, hogy a jövőben rendezvénytérként is használható legyen a Bartók Béla tér és a Szent István tér.
Pályázatot hirdetett a testület a Vörösmarty tér 12-es számú épület értékesítésére. A műemléki védettségű 1606 négyzetméteres telken található épület az 1850-es években épült, egy emeletes és 5 lakás található benne, melyeket korábban bérbe adott a város, azonban az épület rossz műszaki állapota miatt a társasházi funkciót megszüntették. Az ingatlan irányára bruttó 159.6 millió forint és a nyertes pályázónak négy éven belül fel kell újítania a házat.

Támogatta a testület a Lakatos utca 16-os számú ház tetőfelújítását. Az egész héjazat cseréje több mint 7.2 millió forint, melyhez 4.8 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít a város. 

A képviselők döntöttek a menetrend módosításáról is, néhány, alacsony kihasználtságú járat kapcsán. Ilyen például a Rádió teleptől az Autóbusz pályaudvarra 13.20-kor induló 10-es járat, valamint a 31E 7 órakor a Videotontól Vasútállomásig közlekedő járata. Döntöttek arról is, hogy a TESCO-val együttműködve az önkormányzat biztosítja az eljutást a TESCO helyi áruházaihoz a dolgozóknak és vásárlóknak. A TESCO 6 millió forinttal támogatja a helyi közösségi közlekedést annak érdekében, hogy a dolgozói munkába járását segítse.

Elindította a közbeszerzési eljárását a közgyűlés a Berényi út Vértanú utca és Cserkész utca közötti szakaszának felújítására 520 méter hosszan.

A tervezett burkolatszélesség a jelenlegi marad, azaz a kiemelt szegélyek között 12,00 – 12,10 m között változik. Az egyenesen haladó forgalom érdekében a jelenlegi forgalmi sávon lévő autóbusz megállóhelyek autóbusz öbölbe kerülnek. A kerékpáros forgalom irányhelyes kerékpársávokra kerül. Két új középszigetes gyalogos-átkelőhely épül a gyalogosok biztonsága érdekében a Csutora utca és a Nefelejcs utca közötti szakaszán, valamint a Cserkész utca csatlakozásánál. A Berényi útra csatlakozó Csutora utcában pedig kilenc új parkoló kerül kialakításra a gyermekorvosi rendelő mögött.

A képviselők az "Alba Regia" tanulmányi ösztöndíjjal kapcsolatos tapasztalatokat is értékelték. A tapasztalatok szerint a kibocsátó iskoláknak kellene segítenie a diákoknak, mert sokan be sem jutnak a pályázatra a hiányos kitöltés miatt.

Zárt ülésen döntött a testület a Rákóczi úti Óvoda felújításáról, így a szerződések aláírása után elindulhat ez a fontos fejlesztés is – mondta Cser-Palkovics András az ülés után. Döntött a testület a II. János Pál pápa tér és az Arany János utca burkolatának teljes felújításáról, a Bazilika előtt a négykaréjos templom üveggel való fedéséről pedig a következő közgyűlés írja majd ki a kivitelezőre a pályázatot. Az utcában egyébként ütemezetten halad a munka: az úthelyreállítás már idén elkészül, a teljes kivitelezés pedig várhatóan jövő nyár végére lehet készen. A város polgármestere kiemelte, hogy a Bartók Béla tér és a Szent István tér is egy nagyon szép közösségi tere lesz a felújítás után a városnak.
                             

Közélet

  1. Ünnepi műsorral zárultak a „Reformáció 500” Emlékév fehérvári programjai

    Nagyszabású ünnepi műsor keretében összegezték az elmúlt 11 hónap Székesfehérváron megvalósult emlékévi programjait az együttműködő protestáns egyházak képviselői, szombaton, Székesfehérváron, az Alba Regia Sportcsarnokban. Az ünnepségen közreműködött a Székesfehérvári Ökumenikus Kórus és az Olajfa Református Óvoda csoportjai is.

    2017.11.18.
  2. Beszélgetős est a Királykút Emlékházban - L. Simon László lesz a vendég

    November 20-án ismét beszélgetős est lesz a Királykút Emlékházban. A 18 órakor kezdődő eseményen Bakonyi István irodalomtörténész, házigazda vendége L. Simon László József Attila-díjas költő, író, országgyűlési képviselő lesz.

    2017.11.18.
  3. Miniszterelnöki Díjat kapott Székesfehérvár a Virágos Magyarországért versenyen

    Pénteken Veszprémben rendezték a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny 2017-es díjátadóját, melyen Minszterelnöki Díjat kapott Székesfehérvár. A város már régóta részt vesz a Virágos Magyarországért Környezetszépítő versenyben és több évben is, több fajta díjat nyert már Székesfehérvár, Miniszterelnöki Különdíjban azonban még soha nem részesült Fehérvár. 

    2017.11.17.
  4. Nyílt nap lesz november 22-én a Jáky József Szakgimnáziumban

    A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziumában november 22-én, szerdán délelőtt 9 órai kezdettel pályaorientációs nyílt napra várják az érdeklődőket.Ezen a napon szakmai és közismereti bemutató órákkal, valamint szakmabemutató foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek a pályaorientációs programokkal, valamint időpontot is egyeztethetnek a pályaorientációs tanácsadásra.

    2017.11.17.

seuso kiállítás

Eseménynaptár

2017. November
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek