-
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Szoboszlai a King City Skateparkban
Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29.
Fedde Le Grand a zárónapon - teljes a FEZEN programja
2006-ban az azóta gigaslágerré növő "Put Your Hands Up For Detriot"-tal robbant be Fedde Le Grand az elektronikus zenei színtérre, és azóta a világ harminc legjobb dj-je között tartják számon. A nagy elektronikus zenei fesztiválok kihagyhatatlan fellépője, aki július 27-én Székesfehérváron, a FEZEN zárónapján táncoltatja a közönséget.
Fedde Le Granddal egyidőben a fesztivál másik nagyszínpadán éppen a kaliforniai Ignite punkrockja tartja mozgásban a rockosabb zenék híveit, és további öt helyszín kínálatából is választhatnak a fezenezők. Az a vezérelv idén is megmaradt, hogy a nagyszínpadok egyidőben ne azonos műfajokat játszanak, a kisebb helyszínek pedig még tovább színesítik a zenei palettát.
A 2019-es FEZEN-en fellép a Dream Theater, a legjobb Modern Talking dalokkal érkezik Thomas Anders, újra együtt szerepel Hobo és Bill. Itt lesz Ákos, Majka, az Arch Enemy, a Halott Pénz, Dub Fx és még több mint 100 fellépő.