-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Fecske otthon lett a Mura utca is - videón a fecskefészkek telepítése
A mű fecskefészkeket a helyszínen sárral kenték be, hogy otthonosabban érezzék magukat benne a molnárfecskék, majd ezt követően erősítették fel a mintegy 20 fészket a Mura utcai társasházakra.
A magyarországi fecskepopuláció fogyásáról szóló hírek miatt indította el a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvánnyal közösen a város a Fecskebarát Fehérvár Programot 2019-ben annak érdekében, hogy a városlakók segítségével megóvják a megmaradt fecskeállományt. A program keretében azóta már több mint 130 kerámia fecskefészket helyeztek el a Városgondnokság szakemberei városszerte: otthonra találhattak a fecskék az Öreghegyi Közösségi Háznál, a Zentai Úti Általános Iskolánál, a Püspökkertvárosi Óvodánál, a Széna téri iskolánál és a Fecskepart utcában lévő trafóháznál is.
Sok százezer csípőszúnyogtól szabadítanak meg bennünket
Csete Gábor, a Városgondnokság természetvédelmi szakmai vezetője elmondta, hogy örömükre számos intézmény, önkormányzat és magánszemély csatlakozott a programhoz és érdeklődött az iránt, hogyan vásárolhatnak és rakhatnak fel mű fecskefészkeket. Hozzátette, hogy a Mura utcára többek között azért esett a választás, mert számos olyan vizes élőhely van a közelben, ahonnan táplálkozni tudnak és a fészek bővítéséhez, kibéleléséhez is találnak alapanyagot. A fecskék egy költési szezon alatt sok százezer csípőszúnyogtól szabadítanak meg bennünket, ez a legfontosabb ökológiai tevékenységük az ember számára. Ezért is kell nagyon vigyáznunk az életükre, fészkelésükre. 
A Mura utcában kifejezetten a molnárfecskék számára készült fészkeket telepítettek.
A füsti fecskével ellentétben a molnárfecske az épületek külső részén építi költőhelyét, amely felülről is zárt, csak egy kis berepülőnyílás van rajta, kedvelt fészkelőhelyei pedig a magas tömbházak. Csete Gábor elmondta, hogy ezeket a mű fészkeket úgy helyezik fel, hogy hagynak pár centit a homlokzattól, hogy a fecske be tudja fejezni a fészket. Mintegy 1500 darabból épül fel egy természetes fecskefészek, de a mű fészkek otthonosabbá tételén is sokat dolgoznak a fecskék, szösszel, tolldarabokkal puhára bélelik a "lakásukat". 
Kovács Gergely, a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban az emberi tevékenység veszélyezteti a fecskéket.
Afrikában, a telelőhelyeiken is tűnnek el a természetes élőhelyeik, mezőgazdasági területek lesznek belőlük. A klímaváltozás okozta szeszélyes időjárás is sok fecskét puszít el. A Földközi tenger vidékén is súlyos a helyzet, Málta, Olaszország és Ciprus is azon országok közé tartozik, ahol sajnos a "tradíció" része az átvonuló madarak vadászata. Általánosságban elmondható, hogy 17 fecskéből mindössze 4-5 érkezik vissza Magyarországra, a többiek áldozatul esnek a ragadozóknak, a tengerbe vesznek, vagy az emberi tevékenységnek esnek áldozatul.
