-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Az idei évben is folytatódik a Fecskebarát Fehérvár Program
A magyarországi fecskepopuláció fogyásáról szóló aggasztó hírek hatására 2019-ben indította el a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvánnyal közösen a város a Fecskebarát Fehérvár Programot annak érdekében, hogy a városlakók segítségével megóvják a megmaradt fecskeállományt. A program keretében azóta már több mint 130 kerámia fecskefészket helyeztek el a Városgondnokság szakemberei városszerte: fecske „otthon” lett az Öreghegyi Közösségi Ház, a Zentai Úti Általános Iskola, a Püspökkertvárosi Óvoda, a Széna téri iskola és a Fecskepart utca is.
Magyarország mai területén eddig négy fecskefajt figyeltek meg: nagyon ritka a Dél-Európából bekóborló vörhenyes fecske, van a löszfalakban, homokbányákban költő, kistestű, barna alapszínű partifecske. Az emberi településeken azban két fecske él: a falusiasabb környezetet kedvelő füsti fecske, valamint a városi „levegőt” előnyben részesítő molnárfecske Ez a két faj annyira társas hajlamú, hogy fészkük sokszor egymást éri egy-egy nagyobb kolóniában. Mindkét madárfaj védett, eszmei értékük 50.000 Ft.
A fecskék az emberek előtt meredek sziklaszirtek, párkányok, kőfalak madarai voltak. Aztán rájöttek, hogy az emberi lakóhelyek, házak, várak, templomok, illetve az egyéb építmények nagyon jó fészkelőhelyek, ráadásul a háziállatok környékén rovarzsákmány is bőven akad. A fecskék a magyar nép kedves madarai: babonák, szólások, közmondások, közismert gyerekversek és mesék, novellák is jelzik, hogy nagyon erősen ragaszkodunk ezekhez a madarakhoz: nincs ez másképp Fehérváron sem, éppen ezért a kismadarak költését és szaporodását elősegítő program az idei évben is folytatódik. Azt is tudni lehet már, hogy a következő „kiadó” ingatlanokat a Városgondnokság szakemberei a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvánnyal közösen a Mura utcában helyezi ki. Amíg erről tudósításunk elkészül, ajánljuk a korábbi összefoglalónkat.
