-
MI képzés a Kyndryllel
100 ezer dolláros támogatást kapott a Fehérváron is szolgáltató központot fenntartó Kyndryl alapítványától a United Way Magyarország. Az összegből hátrányos helyzetű, látássérült fiatalok képzését, felkészítését is segítheti a szervezet.
2026.06.30. -
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29.
Február utolsó szombatján lesz az országos méhésztalálkozó Székesfehérváron
A Méhészek Fejér Megyei Egyesülete 2019. február 23-án, szombaton rendezi a XXXI. Országos Méhésztalálkozót és Vásárt hagyományosan, a Videoton Oktatási Központban, melyre minden érdeklődő méhészt, kiállítót és érdeklődőt szeretettel várnak. Több mint száz külföldi és magyar eszközkiállító, méhészbolt, kaptárgyártó és méhész kínálja termékeit.
2019.02.13. 07:15 |
Február 22-én, pénteken Székesfehérvár Belvárosban méz és méhészeti termékek kóstoltatása és vására lesz.
Az eseményre az ország és a határon túli Mézlovagrendek is ellátogatnak, valamint a Mézkirálynő Mézudvarhölgyeivel.