-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Február 27-én szünetel az ügyfélfogadás a Székesfehérvári Járási Földhivatalban
Illetékességi változások miatt a Székes- fehérvári Járási Földhivatalban február 27-én az ügyfélfogadás szünetel. Február 26-án 12 órától február 27-ig a földhivatal adatbázisa sem lesz elérhető, adatigénylésre, tulajdoni lap lekérdezésre nem lesz lehetőség.
2015.02.26. 12:09 |
Illetékességi változások miatt a Székesfehérvári Járási Földhivatalban február 27-én az ügyfélfogadás szünetel. Február 26-án 12 órától február 27-ig a földhivatal adatbázisa sem lesz elérhető, adatigénylésre, tulajdoni lap lekérdezésre nem lesz lehetőség.
Az illetékességi terület 2015. március 1-jétől az alábbiak szerint változik:
- a Sárbogárdi Járási Földhivatalhoz kerül: Lepsény, Mezőszentgyörgy, Mátyásdomb, Kisláng
- a Móri Járási Földhivatalhoz kerül: Magyaralmás
- a Bicskei Járási Földhivatalhoz kerül: Gánt.