Fási László a Hírlap fotórovatának egykori vezetője kapta a Penna Regia díjat

Fási László a Fejér Megyei Hírlap fotórovatának egykori vezetője kapta idén a Penna Regia díjat. A testület még február 24-én döntött a kitüntetésről, majd rá három napra érkezett a szomorú hír, hogy megannyi fehérvári sportsiker kultikus képét készítő fotós már csak fentről készíti mindent elmesélő fekete-fehér képeit.
2020.03.15. 10:43 |
Fási László a Hírlap fotórovatának egykori vezetője kapta a Penna Regia díjat

Penna Regia díj annak adományozható, aki a sajtó munkatársaként Székesfehérvár életének tárgyszerű bemutatásával elősegítette a város ismertségét, elismertségét, a helyi közélet nyilvánosságát, illetve hozzájárult Székesfehérvár országos és nemzetközi megismertetéséhez, népszerűsítéséhez.

Nehéz bármit is mondani az idei Március 15-én, hiszen szerettük volna Fásy Lászlónak személyesen átadni a kitüntetést, azonban sajnos az élet máshogy alakult – mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. Fási László képein keresztül megismerhetjük a város és a megye történetét és a szívünkhöz oly közel álló sportsikereket is. Mint mondta furcsa a mai nap azért is, mert a kávéházból a fehérvári sokaság közé léphetnénk, amit sajnos idén nem tehetünk meg. Fehérvár polgármestere a szabadság és az összetartozás gondolatát emelte ki. Ezekben a napokban érezzük igazán azt, hogy nem feltétlenül tehetünk meg olyan dolgokat, ami természetes az életünkben. Ez is mutatja, hogy milyen fontos az a szabadság, amiért elődeink harcoltak. Ezekben a napokban pedig az összefogás is felértékelődik azért, hogy képesek legyünk összetartani és egymást támogatni. 

A Fejér Megyei Hírlap fotórovatának egykori vezetője Fási László 1945-ben született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadán és bár végzettségét tekintve matematika-fizika szakos tanár, ám érdeklődése korán a fotózás felé fordult. A hetvenes években már az akkori Fejér Megyei Hírlap Irányi Dániel utcai nyomdájában dolgozott, innen csábította őt át Nagy Jenő akkori főszerkesztő és Baranyi Pál, aki a gazdasági rovat vezetője volt a hírlap fotórovatához. Ifjonti fotósként vallotta: a téma ott áll az ember előtt, de anélkül a gombnyomás nélkül az enyészeté lesz. A fotózásról munkássága során úgy tartotta, hogy amit nem lehet fekete-fehéren elmondani, azt nem is érdemes. A több mint három évtizedes fotográfusi pályafutása alatt sok helyen és eseményen örökítette meg Székesfehérvár és Fejér megye történéseit: ha mostanság a Videoton futballcsapat UEFA-meneteléséről jelenik meg korabeli fotó, szinte biztosan az ő nevéhez köthető, de jelen volt gyakorlatilag minden fontos helyi eseményen, a nagy áruházak átadásától az első demokratikus közgyűlés alakuló üléséig. És persze kollégáival járta a vidéket is: a 80-as, 90-es években igazi riportfotók születtek a keze alatt.

Fási Lászlótól távol állt minden allűr és exhibicionizmus: elképesztő nagyságú életművéből számtalan kiállításra futotta volna, de ő soha nem akarta fotóit a falakra aggatni, tárlatokon mutogatni. A várost csendes, háttérbe vonult munkájával szolgálta. Olyan ember volt, aki a maga nyersnek tűnő modorával, szarkasztikus humorával és egyszavas, egymondatos jellemrajzaival minden rászorulónak segített. Ő volt, aki akár hajnalban is elindult a kollégákért, ha annak autója nem indult, de ő volt az, aki a szerkesztőségbe érkezett újdonász fotográfusoknak megmutatta a valós körülmények közötti fotózás fogásait. Volt, hogy új hűtőt hozott az elromlott helyett, vagy éppen motorgenerált végzett az utcai parkolóban. Mert mindig segíteni akart.

Székesfehérvár Önkormányzata 2020-ban Fási Lászlónak adományozta a Penna Regia díjat, melyről még február 24-i ülésén döntött a Közgyűlés, majd rá három napra jött a szomorú hír, hogy. Hírlap fotórovatának egykori vezetője február 27-én, 75 éves korában elhunyt.