-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Ezüstök és bronzok Marton Imre nyomában
Az 1990-ben elhunyt Marton Imre a székesfehérvári Weiss és Trul Bőrgyár asztalitenisz csapatában forgatta az ütőt, majd edzőként a Postás, a VT Vasas, a Spartacus és a MESZÖV együtteseiben vezette versenyzői felkészülését. 1954-től töltötte be a Fejér Megyei Asztalitensz Szövetség elnöki tisztségét, munkásságát számos elismerés, kitüntetés díjazta, majd 1993 óta asztalitenisz-versenyt rendeznek tiszteletére.
Az 1990-ben elhunyt Marton Imre a székesfehérvári Weiss és Trul Bőrgyár asztalitenisz csapatában forgatta az ütőt, majd edzőként a Postás, a VT Vasas, a Spartacus és a MESZÖV együtteseiben vezette versenyzői felkészülését. 1954-től töltötte be a Fejér Megyei Asztalitensz Szövetség elnöki tisztségét, munkásságát számos elismerés, kitüntetés díjazta, majd 1993 óta asztalitenisz-versenyt rendeznek tiszteletére.
A 14. Marton Imre Emléktornán kilenc klub 72 versenyzője fogott ütőt és állt az asztalok mellé, hogy összemérje tudását a felkészülés jegyében. Nem csupán Fejér megyéből érkeztek a II. osztályú ifjúsági és felnőtt játékosok, hanem az ország egyéb területeiről is, sőt az extraligás budapesti Pénzügyőr versenyzői is harcba szálltak az érmekért. A Honvéd Szondi SE által szervezett megmérettetésen újításképpen az ifi lányok is próbálkozhattak a szervákkal és nyesésekkel. A férfiak páros versenyében a Pénzügyőr Kállai – Várbéli alkotta kettőse nyerte a Marton Imre Emléktornát, miután nagy csatában győzte le a döntőben a Honvéd Szondi SE dr. Volsik – Domokos párosát.
A férfiak egyes mezőnyében is taroltak a „pénzügyőrök”, Várbeli az első, Kállai a második helyen végzett, míg a harmadikon a házigazdák: dr. Volsik Tibor és Domokos Győző zártak.
Az ifjúsági lányok mezőnyében a magyargencsi Bálint Brigitta bizonyult a legjobbnak, a Honvéd Szondi-s Vecsernyés Anna és Vecsernyés Dóra előtt. Az ifjúsági fiúk versenyét pedig a dunaújvárosi Linde SE játékosa Váczi Norbert nyerte, a sárbogárdi Papp László és a lindés Mizsei Máté előtt.