Ez volt Fehérvár sportja 2012-ben - 3. rész

Parádésan menetelt és főtáblára jutott a Vidi az Európa-ligában. Kovács Sarolta a nyári olimpián képviselte a várost, klubja, a Volán közben alakítgatta hokicsapatát is, amelyben mégsem szerepelt a viharosan távozó Ryan közlegény. Gyászoltunk egykori nagy bajnokot, ünnepeltünk fehérvári raliversenyzőt - sok minden történt 2012 harmadik negyedévében.
2012.12.29. 14:46 |
Parádésan menetelt és főtáblára jutott a Vidi az Európa-ligában. Kovács Sarolta a nyári olimpián képviselte a várost, klubja, a Volán közben alakítgatta hokicsapatát is, amelyben mégsem szerepelt a viharosan távozó Ryan közlegény. Gyászoltunk egykori nagy bajnokot, ünnepeltünk fehérvári raliversenyzőt - sok minden történt 2012 harmadik negyedévében.
 
Keller Ákos hatalmas lehetőséget kapott - az Alba válogatott centere az NBA-ben szereplő Phoenix Suns nyári táborában mutathatta meg magát. Itthon az borzolta a kedélyeket, hogy Derek Ryan egy csábító villachi ajánlat miatt mégis távozni készült a Volántól, álindokokra hivatkozva. Júliusban tartotta főpróbáját az olimpiára Kovács Sarolta, és az öttusa Európa-bajnokságon jól is szerepelt, hiszen csapatbronzot szerzett, amiből Gyenesei Leila is kivette a részét. 
Egy napra rá Demeter Bence sem akart elmaradni a lányoktól, és harmadik helyen végzett a férfiak egyéni versenyében - balszerencséjére Kasza Róbert mögött, aki így az olimpiai indulást is "elvitte" előle. A Videoton nem várt sokat a trófeaszerzéssel az új szezonban: az első tétmeccsén 11-esekkel verte a Debrecent a Szuperkupa esős döntőjében. S miközben matók Ádámék tovább remekeltek a ralisoknál, a kosarasok pedig válogatott játékost igazoltak, a foci uralta a híreket, hiszen első Európa-liga párharcából egy pozsonyi 1-1 és egy hazai 0-0 után továbbjutott a Vidi!
Hogy Ryan után is van élet a Sapa Fehérvárnál, azt bizonyította az EBEL egyik legrutinosabb, legjobb csatárának, Frank Banhamnek a leigazolásával a menedzsment. Július végén a világ már Londonra figyelt, a fehérvári Zichy-ligetben a város egyetlen olimpikonja, Kovács Saci is jelen volt a nyári játékok megnyitójának közvetítésekor. A futball azonban az olimpia alatt sem szünetelt, és a Vidi Gent elleni párharca egy szoros hazai és egy meseszerű belgiumi meccsel újabb szenzációt jelentett: a selejtező utolsó körébe jutott a csapat. Közben Sofron István is maradt Fehérváron, örömére a hokiszurkolóknak.
A londoni olimpia csodálatos magyar sikereket hozott, sajnos Kovács Saci nem vette ki a részét ezekből, élete első olimpiáján túlizgulta, elrontotta a vívást, és később sem tudott javítani, végül 33. lett. Az augusztusi nemzeti ünnephez közeledve egyéni dicsőség is jutott a fehérváriaknak: Ocskay Gábor magas állami kitüntetésben részesült. De gyászoltunk is, mert 87 éves korában elhunyt Bogár Pál, a magyar és a fehérvári kosárlabda kiemelkedő alakja, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyerő válogatott kapitánya. 
A Videoton legkeményebb európai megméretésén kihúzta gól nélkül a trabzoni arénában, ekkor már mindenki hitt a csodában: a csoportkörben. S a katarzis bekövetkezett, az újabb 0-0 után hazai pályán, nagyszerű hangulatban, büntetőkkel jutott főtáblára a Vidi! Ott pedig, mint a sorsoláskor kiderült, a Sporting, Bázel, Genk hármas várt rá - ismét kupaláz volt Fehérváron. Regionális atlétikai központ alapkövét tették le a Bregyó-közben. Ismét megrendezték az Ifj. Ocskay Gábor emléktornát, most először vendégsikerrel: a München nyert. Megkezdődött a női kézilabda-bajnokság, amelyben új néven, új edzővel is sima győzelemmel nyitott a Fehérvár KC.
Nem kezdett ilyen jól a Sapa Fehérvár AV19: Palkovics Krisztián mezét visszavonultatták, a közönség elbúcsúzott klasszisunktól, a Medvescsak pedig elrontotta az ünnepet. És a folytatásban is botladozott a Volán... Sokkal jobban szerepelt ekkor Matók Ádám, aki Szabó K. Tiánnal egy fordulóval a bajnokság vége előtt már bajnoki címet szerzett a ralibajnokság 8-as kategóriájában! 
A Vidi a hazai mezőnyben botladozott, többek közt a Győr is nyert a Sóstón, de a szurkolókat jobban izgatta, mire lesz képes az EL csopotkörében a csapat. A bemutatkozás játékban nem, eredményben rosszul sikerült, 3-0-ra nyert a Genk Paulo Sousa csapata ellen.Látványos extremitásokkal búcsúzott a szeptember: a belvárosban oldtimerek, a csónakázó tavon sárkányhajók adtak randevút egymásnak Székesfehérváron.