-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Évfordulók kórusmuzsikája - Leopold Mozart 300
Háromszáz éve született Leopold Mozart, százhúsz éve született Bárdos Lajos, ennek jegyében töltötte meg gazdag kórusmuzsika a székesfehérvári Hotel Magyar Király kupolatermét.
Fotó: Csörgő Zsuzsanna
Horányi Ottilia karnagy az évfordulós zeneszerzők életművéből válogatva olyan műsort állított össze a székesfehérvári koncerten, amely által a zenetörténet folytonosságára, egyben a zeneművészet fejlődésére láthatott rá a közönség, s egyúttal az egyetemes zenekultúra hátterében Bárdos Lajos művei által tömör áttekintést kapott a magyar kórusmuzsika rendkívül színes és méltán megbecsült kincsestáráról. Leopold Mozart Missa Brevis KV 115 művének ihletett tolmácsolása után Bárdos Lajos gazdag szakrális kórusműveiből és míves népdalfeldolgozásaiból csendül fel az alkalomhoz illő válogatás.
A Mozart-mise egyik zenei közreműködője a koncert előtt szűk órával odaadóan beugró kitűnő csellóművész, ifj. Major István volt, orgonán Szarka Andrea kísért.
A ritkán előadott mise igazi zenei csemege volt a hallgatóság számára. Az egyszerre elegáns és méltóságteljes, másutt titokzatos zenei megoldások és hangulatok megmutatták, milyen kapcsolat, illetve eltérés van a két Mozart között.
A hangverseny két részét Carl Stamitz-zene kötötte össze. A cseh származású német zeneszerző az idősebb és a fiatalabb Mozart születésének ideje között látta meg a napvilágot. A Darmstadt Clarinet Concerto III. tételének remek előadásával György Roland idézte meg szintén ezt a korszakot. Zongorán kísért Vajda Zsuzsanna.
A Horányi Ottilia által vezetett Primavera Kórust a működésének korábbi időszakában Bárdos Lajos személyesen is hallgathatta.
Bárdos Lajos egyszer így nyilatkozott: „Megvettem a kórust.” Horányi Ottilia további személyes és kedves élmények, emlékek felelevenítésével fűszerezve vázolta Bárdos Lajos termékeny életének fontos állomásait.
Az egyházzenei alkotások két ünnep, a Karácsony és a Húsvét, a születés és a feltámadás gondolata köré illeszkedtek, az örök élet ígéretével és vágyával mintegy jelképezve a maradandó értékeket. A három-három alkotás bemutatta, hogy Bárdos Lajos mennyire mívesen és kifejezően öntötte zenébe a legmélyebb örömöt és fájdalmat, a várakozást és elfogadást. Ehhez a csokorhoz kötve csendült fel a Bárdos-család másik tagja, Deák-Bárdos György megrázóan szépséges műve, az Eli, eli!
A világi művek sorát – nagyon finom átvezetéssel és mély szimbolikával – a tavasz ébredését és kirobbanó lelkesedését megéneklő Elmúlt már a vad tél című kórusmű vezette be. Ezt a hangulatot ellenpontozta a másik Bárdos-családtag, kitűnő szerző, Daróci Bárdos Tamás műve, a Tűnődés. Nádasdy Kálmánnak a megállásra késztető kérdéseivel és Daróci Bárdos Tamás csodás harmóniáival szeretettel gondolunk az ifjabb mesterre, akinek Trilógiáját (Missa Gratiae, Fehérvári Te Deum, Magyar Requiem) a Primavera Kórus mutatta be Székesfehérváron Horányi Ottilia vezetésével. Emlékezetes, hogy a jó humorú Daróci Bárdos Tamás, a kórus és a karnagy kedves barátja később a lemezbemutató koncert után szerényen csak annyit mondott: csak azt sajnálja, hogy ezt édesapja nem érhette meg.
Bárdos Lajos szintén kitűnő humorát, vitalitását mutatta be a hangverseny utolsó blokkja. A Kínai kánon kapcsán Horányi Ottilia olyan kifejező és tréfás zeneszerzői instrukciókat idézett a Bárdos Lajos-kottákból, amik valójában nem zenei kifejezések, de a kóruspróbák során az előadók számára is roppant szórakoztatóak, és hozzásegítik az énekeseket a megfelelő interpretációhoz. Végül Bárdos Lajos kiváló feldolgozásaiban a népdalkincsünk gyöngyszemei szereztek meghitt, bánatos, huncut és önfeledten mulatós pillanatokat a lelkes közönség számára.
Rangos helyszínen különleges zenei csemegét kínált a közönségnek a hangverseny zenei dramaturgiája. A hálás közönség hosszú tapssal köszönte meg az évfordulós koncertet.