-
Közmeghallgatás a szélerőművekről
Székesfehérvár polgármestere csütörtökön közösségi oldalán írt bejegyzésében hívta fel a figyelmet, hogy nem kapott meghívást arra az online fórumra, amelyet a szélerőművek fejlesztésének témájában tartott Csiszár Béla, a Fejér 1-es körzet, így Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Dr. Cser-Palkovics András mai, pénteki bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy Csiszár Béla felhívta és találkozót kért tőle a témában.
2026.08.28. -
Négy testvérvárosunk ünnepelt
Szép hagyomány, hogy a Királyi Napok idején Székesfehérvárral együtt ünnepelnek városunk testvérvárosainak képviselői is. Idén négy testvérvárosunkból, Gyulafehérvárról, Kranjból, Schwäbisch Gmündből és Szabadkáról érkezett delegáció, hogy részese legyen a Szent István ünnepéhez kapcsolódó összművészeti fesztiválnak.
2026.08.27. -
Könyvkölcsönző automata
A tesztidőszak után augusztus 24-e óta élesben működik a Vörösmarty Mihály Könyvtár könyvkölcsönző automatája a székesfehérvári autóbusz-állomáson. A szerkezet egy csomagküldő automatához hasonlóan működik.
2026.08.28. -
Öt kegyhely - Egy édesanya
Bodajkon, a kegyhely főbúcsúján, szeptember 12-én idén először hívják össze a Székesfehérvári Egyházmegye öt kiemelt zarándokhelyének képviselőit.
2026.08.28.
Évadzáró a Vörösmarty Színházban - Gerner Csaba kapta a Vörösmarty gyűrűt
Az elmúlt évadban hat saját bemutatót tartottak a Vörösmarty Színházban és sikerült költséghatékonnyá tenni az intézmény működését mondta Vasvári Csaba a színház igazgatója csütörtökön tartott évértékelő sajtótájékoztatóján. A 10 évvel ezelőtt alapított Vörösmarty gyűrű elismerést Vasvári Csaba igazgató és Lőrinczy Attila tanár, alapító adta át a a nagyszínpadon a társulat előtt Gerner Csaba színművésznek.
2009.06.19. 00:29 |
A Vörösmarty Színház 2008/2009-es évadját értékelte Vasvári Csaba igazgató, csütörtöki a teátrumban tartott sajtótájékoztatóján. Az elmúlt évadban hat saját bemutatót tartottak a Kőszínházban, továbbá sikerült költséghatékonnyá tenni a színház működését mondta el tájékoztatóján a színház igazgatója. Az eseményt követően adták a Vörösmarty gyűrűt, melyet idén a társulat szavazatai alapján Gerner Csaba színművész vehetett át.
Rendhagyó módon, két nappal a színház záró előadását megelőzően került sor a Vörösmarty Színház 2008/2009-es évadját értékelő sajtótájékoztatóra. A 2007/2008-as évadban öt hónap alatt 10.477 bérlet talált gazdára, míg Vasvári Csaba kinevezését követő nem egész egy hónap alatt 8998 darabot sikerült értékesíteni. A növekvő bérleteladások és költségcsökkentő intézkedések – így a díszlet- és jelmezgyártási, valamint szállítási költségek racionalizálása – mind mind hozzájárultak az intézményt terhelő adósságok csökkentéséhez. A 2008. augusztus 1-én fennálló közel 100 millió forintos tartozást 2009 májusára 38 millió forintra sikerült csökkentenie a teátrumnak.
Rendhagyó módon, két nappal a színház záró előadását megelőzően került sor a Vörösmarty Színház 2008/2009-es évadját értékelő sajtótájékoztatóra. A 2007/2008-as évadban öt hónap alatt 10.477 bérlet talált gazdára, míg Vasvári Csaba kinevezését követő nem egész egy hónap alatt 8998 darabot sikerült értékesíteni. A növekvő bérleteladások és költségcsökkentő intézkedések – így a díszlet- és jelmezgyártási, valamint szállítási költségek racionalizálása – mind mind hozzájárultak az intézményt terhelő adósságok csökkentéséhez. A 2008. augusztus 1-én fennálló közel 100 millió forintos tartozást 2009 májusára 38 millió forintra sikerült csökkentenie a teátrumnak.
Vasvári Csaba sikerként értékelte, hogy az elmúlt évad során számos székesfehérvári kulturális rendezvényhez csatlakoztak és vállaltak szerepet együttműködve a megyeszékhely szellemi műhelyeivel. Az igazgató a várható fejlesztések közül kiemelte a színház informatikai infrastruktúrájának rendszerbe integrálását, valamint a hamarosan megújuló internetes honlapot.
A sajtótájékoztatót követően került sor a Vörösmarty gyűrű átadására, melyet minden évben a kollégák szavazatai alapján nyeri el a Vörösmarty Színház tagja. A 10 évvel ezelőtt alapított elismerést Vasvári Csaba igazgató és Lőrinczy Attila tanár, alapító adta át a a nagyszínpadon a társulat előtt Gerner Csaba színművésznek. Gerner Csaba a díjátadást követően elmondta, hogy jól esik számára, hogy hosszú idők óta olyan kollégákkal dolgozik együtt, akik tisztelik és szeretik, munkásságát elismerik.A 10 évvel ezelőtt alapított díj átadását megelőzően Lőrinczy Attila ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a színész különleges helyet foglal el a művészek között, hiszen nyersanyaga a saját teste, lelke, énje - ebből jön létre a múlékony műalkotás.