-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Évadnyitó táncház lesz a Malom utcában szeptember 13-án
Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.
Az Évadnyitó táncház programja:
17.00 Kézműves foglalkozás – őszi termések készítése filc anyagból Bodáné Fenyves Zsuzsanna irányításával
18.00 „Dombon törik a diót...” – népi gyermekjátszó Bókáné Zemancsek Edit vezetésével
19.00 Moldvai tánctanítás
20.00 Kalotaszegi tánctanítás I.
21.00–01.00 Táncházi mulatság
Kapuzárás: 01.00 óra
Házigazda: Németh Gergő
Muzsikál a Galiba zenekar.
A táncház belépőit elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén, a https://jegy.artefolk.hu oldalon, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.