Év végére eléri a 350-400 főt az Alfabusznál foglalkoztatottak száma

Az Ikarus telephelyén az Alfabusz Kft. gyártja majd a buszokat, amelyek a tervek szerint sofőr- és utas barátok lesznek, és ami nem mellékes, hogy a cégnek jelentős megrendelései is vannak. Az Alfabusz Kft., amely a svéd Volvo magyarországi stratégiai partnere, az elmúlt napokban nyerte el az ÁPV Rt. busz beszerzésre kiírt tenderét. Ez azt jelenti, hogy a kft. a Volán társaságoknak közel 40 buszt fog legyártani, de az év végéig innen fut ki 35 olyan új busz is, amely a fővárosban fog közlekedni.
2007.06.01. 08:26 |
 Az Ikarus telephelyén az Alfabusz Kft. gyártja majd a buszokat, amelyek a tervek szerint sofőr- és utas barátok lesznek, és ami nem mellékes, hogy a cégnek jelentős megrendelései is vannak.




 Az Alfabusz Kft., amely a svéd Volvo magyarországi stratégiai partnere, az elmúlt napokban nyerte el az ÁPV Rt. busz beszerzésre kiírt tenderét. Ez azt jelenti, hogy a kft. a Volán társaságoknak közel 40 buszt fog legyártani, de az év végéig innen fut ki 35 olyan új busz is, amely a fővárosban a BKV vonalain fog közlekedni. Egy ilyen Svédországban gyártott alvázú, rozsdamentes acélból készülő, 110 utas szállítására alkalmas busz ára közel 45 millió forint.

 A buszok fejlesztésében az Alba Volán is részt vett, hogy sofőr- és utas barátok legyenek. Fehérváron, az egykori Ikarus bezárása komoly traumát jelentett. A munka nélkül maradtak Széles Gábor ígéretében reménykedtek, de most úgy tűnik, a jelenleg 200 alkalmazottat, többségükben volt Ikarusos dolgozót foglalkoztató Alfabusz váltja valóra a fehérvári buszgyártás újbóli fellendítését - mondta Mogyorósi Tibor ügyvezető igazgató.

 Egy új, 10 ezer négyzetméteres gyárcsarnokot fogunk építeni, a munkáslétszám az év végére eléri a 350-400 főt – mondta az igazgató.

Gazdaság

  1. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  2. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  3. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  4. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.