-
Közmeghallgatás a szélerőművekről
Székesfehérvár polgármestere csütörtökön közösségi oldalán írt bejegyzésében hívta fel a figyelmet, hogy nem kapott meghívást arra az online fórumra, amelyet a szélerőművek fejlesztésének témájában tartott Csiszár Béla, a Fejér 1-es körzet, így Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Dr. Cser-Palkovics András mai, pénteki bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy Csiszár Béla felhívta és találkozót kért tőle a témában.
2026.08.28. -
Négy testvérvárosunk ünnepelt
Szép hagyomány, hogy a Királyi Napok idején Székesfehérvárral együtt ünnepelnek városunk testvérvárosainak képviselői is. Idén négy testvérvárosunkból, Gyulafehérvárról, Kranjból, Schwäbisch Gmündből és Szabadkáról érkezett delegáció, hogy részese legyen a Szent István ünnepéhez kapcsolódó összművészeti fesztiválnak.
2026.08.27. -
Könyvkölcsönző automata
A tesztidőszak után augusztus 24-e óta élesben működik a Vörösmarty Mihály Könyvtár könyvkölcsönző automatája a székesfehérvári autóbusz-állomáson. A szerkezet egy csomagküldő automatához hasonlóan működik.
2026.08.28. -
Öt kegyhely - Egy édesanya
Bodajkon, a kegyhely főbúcsúján, szeptember 12-én idén először hívják össze a Székesfehérvári Egyházmegye öt kiemelt zarándokhelyének képviselőit.
2026.08.28.
Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap - programok Székesfehérváron
Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Naphoz kapcsolódó rendezvényekről tartott sajtótájékoztatót a Városházán Nagy Zsolt a Közlekedési Iroda vezetője, Oláh András az iroda munkatársa és Varga Gábor a Gaja Környezetvédő Egyesület elnöke. Székesfehérvár idén is csatlakozik az Európai Unió Közlekedési Hetéhez, melynek keretében szeptember 22-én a Rákóczi úton lesznek az Autómentes Nap városi programjai. Ugyanezen a napon lesz a Critical Mass kerékpáros felvonulás is, mely este hatkor indul a Halesztől.
2009.09.15. 13:29 |
Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Naphoz kapcsolódó rendezvényekről tartott sajtótájékoztatót a Városházán Nagy Zsolt a Közlekedési Iroda vezetője, Oláh András az iroda munkatársa és Varga Gábor a Gaja Környezetvédő Egyesület elnöke. Székesfehérvár idén is csatlakozik az Európai Unió Közlekedési Hetéhez, melynek keretében szeptember 22-én a Rákóczi úton lesznek az Autómentes Nap városi programjai. Ugyanezen a napon lesz a Critical Mass kerékpáros felvonulás is, mely este hatkor indul a Halesztől.
Az Európai Mobilitási Hét programjai:
Kerékpározz Kerékpárért
MÁV kerékpár szállítás akció
Bringázz Munkába akció is zajlik –hívták fel a figyelmet a sajtótájékoztatón, melyre az akció honlapján lehet regisztrálni és nyerni. A Kerékpározz Kerékpárért akcióban pedig tanárok és szülők között sorsolnak ki egy Gepida biciklit Székesfehérváron. Akik gyerekcsoportoknak túrát szerveznek a Sóstó tanösvényhez biciklivel és ezt fényképpel dokumentálva e-mailen eljuttják a Közlekedési Irodához részt vesznek a sorsoláson. Kisorsolnak egyéb biciklis ajándékokat is. E-mail: olah.andras@pmhiv.szekesfehervar.hu
Az Alba Volánal egyeztetve szeptember 16 és 22 között a Sóstó tanösvényre ingyen szállítják a diákokat.
A Gaja Környezetvédő Egyesület is nagyon fontosnak tartja, hogy részt vegyen a rendezvényeken. Az idén is szerveznek programokat: az egyesület felhasználva a támogatók adományait 12 felszerelt kerékpárt ajándékoz a városnak. Remélik, hogy ezt a 12 bicikli kölcsönzhető kerékpár lesz, amit akár turistáknak is bérbe lehet adni. A bicikliket a Városgondnokság közreműködésével a Bregyó Sportcentrumban lehet majd kölcsönözni. Az átadás szerdán délután kettőkor lesz a Bregyóban.
2009. SZEPTEMBER 22. KEDD
„ÉGHAJLATVÁLTOZÁS KIHÍVÁSAI – VÁROSI KLÍMA”
7.00 - 8.00 BRINGÁS REGGELI - BRINGÁZZ A MUNKÁBA AKCIÓNAP
Városház tér (Országalmánál)
Piac tér - Palotai út
8.00 - 16.00 AUTÓMENTES NAP
Rákóczi utca úttestje
GAJA Körenyezetvédő Egyesület tájékoztató
Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság kerékpáros tanpálya, tesztlapok
Öko Pack Kft. Hulladékgazdálkodási bemutató
Vitál Club kerékpáros termékajánló kiállítás
ALBA-VOLÁN ZRT: környezetbarát autóbusz bemutató
MÁV-START Zrt. szolgáltatás ajánló tevékenység
Mozgássérült Egyesületek rendezvénye
12.30 ALMA ZENEKAR KONCERTJE
Rákóczi utca
17.00 BRINGA Bt. KERÉKPÁROS TRIÁL BEMUTATÓ
Városház tér
17.00 CRITICAL MASS kerékpáros demonstráció:
Halesz park (városi körön felvonulás: 18.00 órától)
Kerékpározz kerékpárért!
2009. szeptember 16. és 22. között a Sóstó Tanösvényhez kerékpáros gyermekcsoportot kerékpárral kísérő pedagógusok, illetve szülők között főnyereményként kisorsoljuk a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium által felajánlott Gepida Alboin 200 típusú kerékpárt.
További nyeremények: kerékpáros védőfelszerelés (sisak, láthatósági mellény, fényvisszaverő karszalag), Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat ajándékai.
Részvételi feltételek:
· A túra időpontja 2009. szeptember 16. és 22. közötti legyen.
· Minden résztvevő kerékpárral menjen a Sóstó Tanösvényhez.
· Legalább egy, a helyszínt, a csoportot, a felnőtt kísérőt, a kerékpárokat ábrázoló digitális fotó készüljön a kirándulásról. A kirándulás dátuma ellenőrzésre kerül a fájl létrehozásának vizsgálatával.
· A fotó a kísérő(k) nevével legkésőbb 2009. szeptember 25-ig beérkezzen a következő e-mail címre: olah.andras@pmhiv.szekesfehervar.hu
A nyerteseknek 2009. október 2-ig adjuk át a nyereményeket a Városházán
