-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Északi fény – hétfőn folytatódik a Farkas Ferenc-sorozat
Február 5-én, hétfőn 19.00 órától folytatódik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc-sorozata a Vörösmarty Színházban.
A zeneszertő közönség ezúttal Észak-Európa zenéjével ismerkedhet meg. Felcsendül Jean Sibelius Finlandia című, 1899 keletkezett szimfonikus költeménye, melyben országa függetlenségért vívott győztes harcát ábrázolta a zeneszerző. A norvég zenét képviseli Edvard Grieg a-moll zongoraversenye, amelyet a fiatal magyar zongoraművész, Boros Mihály ad majd elő. Az estet Einojuhani Rautavaara A fény angyala alcímű, spirituális magasságokba emelkedő 7. szimfóniája zárja. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart Bogányi Tibor vezényli.
A műsor:
Sibelius: Finlandia
Grieg: a-moll zongoraverseny
Rautavaara: 7. szimfónia „A fény angyala”
A jegyeket 2400 forintos ártól online, a Vörösmarty Színház felületén válthatják meg, ide kattintva. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!