-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Esőnappal is készülnek a Szeretni bolondulásig koncert szervezői
A Szeretni bolondulásig koncert időpontja: 2023. június 23. (péntek) 20.00 óra – esőnapja pedig 2023. június 25. (vasárnap) 20.00 óra
"Esőnappal rendelkező egyestés fizetős rendezvény esetén a megvásárolt jegy visszaváltása nem lehetséges. Megvásárolt jegy csak abban az esetben váltható vissza, amennyiben a rendezvényt Zenekarunk lemondja, illetve amennyiben a rendezvényt kedvezőtlen időjárás miatt a kitűzött esőnapon sem lehet megtartani.
Kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvény elmaradásáról Zenekarunk legkésőbb a rendezvény napján 16.00 óráig a www.arso.hu honlapon, valamint a facebook és instagram oldalán közleményt ad ki. Amennyiben közleményt nem adunk ki a megadott időpontig, úgy Zenekarunk a rendezvény megtartására készül.
Zenekarunk fenntartja a jogot, hogy az időjárás függvényében a rendezvényt a helyszínen is lemondja. Az Esőnappal rendelkező egyestés fizetős rendezvény esetén a rendezvény megtartottnak tekintendő, amennyiben a rendezvény teljes időtartamának fele lezajlott.
Az Esőnappal rendelkező egyestés fizetős rendezvény kezdésekor jelentkező műszaki, technikai akadályok, valamint kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvény megkezdésével 30 percet várunk. Így arról, hogy az adott rendezvényt megtartjuk vagy sem, az előadás tervezett megkezdéséhez képest 30 perccel később, a helyszínen dönt a Zenekar. Amennyiben kedvezőtlen időjárás miatt a rendezvény fele elérését megelőzően szakad félbe, és a rendezvényt nem folytatjuk, a jegyek a kijelölt esőnapra érvényesek, amelynek időpontja és helyszíne a www.arso.hu honlapon, valamint a facebook és instagram oldalon olvasható.
Az Esőnapra tolódott rendezvény esetén, amennyiben a rendezvényt a Szervező a kijelölt esőnapon sem tartotta meg, a megváltott jegyek az elmaradt rendezvényt követő munkanaptól számított 5 munkanapon belül a jegyvásárlás helyszínén, nyitvatartási időben válthatók vissza, vagy az 5 munkanapon belül megírt, az Zenekar részére szóló (jegyiroda@arso.hu) kérelem alapján az Zenekar átutalással visszafizeti a jegyek árát. A kérelmeket 5 munkanap elteltével nem vesszük figyelembe. A határidőn túli visszaváltásra a jegypénztárnak nincs lehetősége. A visszaváltásra a helyszíni pénztár, vagy más, ezen rendezvény jegyeinek árusításával foglalkozó pénztár nem kötelezhető. Az elmaradt rendezvény napján a jegyek helyszíni visszaváltására nincs lehetőség! Kérjük, jegyét mindenképpen őrizze meg a rendezvény végéig, mivel ez szolgál arra, hogy félbeszakadt rendezvény esetén az annak pótlására kijelölt esőnapon ismét bejöhessen a nézőtérre!”
Arra kérik a közönséget, hogy rossz idő esetén június 23-án figyeljék a www.arso.hu honlapot és a zenekar közösségi oldalait.