Erdélytől Bécsig hirdeti Szent István városát, Székesfehérvárt

A Szent István dekorációval ellátott Bombardier Traxx mozdony a következő évben az ország villamosított vasútvonalain fog döntően személyszállító vonatokat húzni, de a nemzetközi forgalomban a Budapest - Brassó és Budapest - Bécs között is jár majd. A „fehérvári” mozdony a következő egy évben körülbelül 240 ezer kilométert fog futni.
2017.08.15. 18:11 |
Erdélytől Bécsig hirdeti Szent István városát, Székesfehérvárt

A MÁV-START idén és jövőre is Székesfehérvárra fog vonatot húzni a díszes mozdonnyal Augusztus 20-án és 2018-ban Csíksomlyóra is ez a mozdony húzza majd a pünkösdi zarándokvonatot.

Augusztus 20-án a „Kék hullám” vonatokat húzza a mozdony, mely 7:45 és 10:12 között valamint 13:45 és 16:12-között a székesfehérvári állomáson lesz látható.

Évekkel ezelőtt született meg az a gondolat a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. kezdeményezésére, amelyet Brájer Éva alpolgármester közbenjárásával és segítségével sikerült most megvalósítani, hogy az ország nagyjaihoz kapcsolódó jeles évfordulókat vagy eseményeket megjelenítő mozdonydekorációk mintájára készüljön egy székesfehérvári vonatkozású mozdony is.

Az ünnepségen Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, nagy öröm számukra, hogy bemutathatják társaságuk egyik legmodernebb mozdonyán azt a dekorációt, mellyel a szentté avatott államalapító királyunk, Szent István emlékének és örökségének tisztelgünk. Majd arról beszélt, hogy Székesfehérvár városa ez irányú felkérésének nagy örömmel és tisztelettel tettek eleget, hiszen a MÁV-Csoport, mint a magyar állam legnagyobb vállalkozása fontos szerepet kell, hogy betöltsön nemzeti értékeink megőrzésében. Elmondta, hogy a bemutatott mozdony havonta 20 000 km-t fog futni hazánk vasútvonalain, országunk valamennyi tájegységén megfordulva, büszkén hirdetve államalapító szent királyunk elévülhetetlen érdemeit. 

Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a MÁV szakembereinek, valamint azoknak, akik ezt kitalálták és megvalósították: külön kiemelte Brájer Éva alpolgármestert és F. Szegő Krisztinát, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, akik a kezdeményezésnek jó gazdái voltak. Elmondta, nem véletlen, hogy ez az esemény Székesfehérvár legfontosabb ünnepi rendezvénysorozatának, a Székesfehérvári Királyi Napoknak a kellős közepén történik meg. Hiszen többféle üzenet hordoz ez a mozdony: hordozza a több mint ezer éves magyar államiság üzenetét, hordozza a város üzenetét, hordozza azokat a keresztény kulturális értékeinket, amik bennünket összekötnek, és amik elvezettek bennünket ide, és amelyek biztos táptalajt adnak az elkövetkezendő évtizedekhez, évszázadokhoz.

Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Cser-Palkovics András polgármester a MÁV Bombardier Traxx típusú mozdonya előtt, melyet 2011-ben helyeztek üzembe Magyarországon.


Idén júniusban született kormányhatározat az Árpád-ház Program részét képező „Az ország bölcsője” kiemelt székesfehérvári alprogram első szakaszának megvalósításáról. Az Árpád-ház Program célja, hogy 2022-ben az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját méltón megünnepelhessük, 2038-ban Szent István halálának 1000. évfordulójára a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megújuljon, valamint tudományos programokkal és kiállításokkal az Árpád-ház és kora méltó helyére kerüljön mind a magyar, mind az európai történelemben.

A tervezetben kiemelt jelentőségű alprogramként jelenik meg a Székesfehérvár városa és a Püspökség által közösen kidolgozott „Az ország bölcsője” című alprogram, melynek célja a középkori keresztény magyar állam megszületése és székesfehérvári szakrális, történelmi emblematikus emlékeinek bemutatása Géza fejedelemtől Szent István királyon át az itt koronázott és eltemetett királyokig. A program részét képezi az egyes helyszíneket egységbe foglaló történelmi sétaút kialakítása a történelmi Belvárosban.

Ez a kormányhatározat is adja a dekoráció aktualitását, miszerint Székesfehérvár, Szent István városa az Árpád-ház Program fejlesztéseire készülve az elkövetkező évben szeretné felhívni a figyelmet a tervekre és a küldetésére. A bemutató is Szent István ünnepéhez kapcsolódik, és a Székesfehérvári Királyi Napok egyik kiemelt eseménye.