-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Én vagyok - különleges koncert lesz pénteken a Szent Imre templomban
A Zene-szó 2023. sorozat negyedik előadása különleges spirituális élménnyel várja a közönséget a Szent Imre-templomban. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciójában tavaly bemutatott „Én vagyok!” című, egyedi hangulatú kortárs összművészeti előadásban Csadi Zoltán színművész eleveníti meg Krisztus csodatetteit, tanításait, életútját és szolgálatát.
A prózai szövegekhez a fiatal magyar zeneszerző, Farkas Bence kifejezetten erre az alkalomra komponált “Mária-énekek” darabja és Johann Sebastian Bach műveinek Igor Stravinsky által készített átiratai társulnak, a Dunaújvárosi Vegyes Kar közreműködésével.
A Ruff Tamás által vezényelt előadás egyben az Ars Sacra Fesztivál egyik kiemelt fontosságú székesfehérvári eseménye lesz.
A hangverseny szeptember 15-én, pénteken este 6 órakor kezdődik a székesfehérvári Szent Imre-templomban, jegyek a koncert helyszínén korlátozott számban is rendelkezésre állnak.
Közreműködik: Csadi Zoltán színművész, Németh Irma népdalénekes, Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Dunaújvárosi Vegyeskar
Karvezető: Kurucz Gergely
Zenei vezető: Dobri Dániel
Zene: J.S.Bach, I.Stravinsky, Farkas Bence
Vezényel: Ruff Tamás