-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Emlékünnepség a Szentlélek katonatemető 25. évfordulóján
A Honvédelmi Minisztérium, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség szervezésében június 30-án, csütörtökön 14 órakor emlékünnepséget tartanak a Szentlélek katonatemető 25. évfordulója alkalmából. A rendezvényen Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes mond beszédet.
2016.06.29. 08:34 |
A Honvédelmi Minisztérium, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség szervezésében június 30-án, csütörtökön 14 órakor emlékünnepséget tartanak a Szentlélek katonatemető 25. évfordulója alkalmából. A rendezvényen Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes mond beszédet.

A Sárkeresztúri úton lévő Szentlélek katonatemetőt 1894-ben szentelte fel Grempserger István belvárosi plébános. Az első világháború sok hősét temették ide egyforma betonkeresztekkel ellátott sírokba, majd a második világháborúban a Székesfehérvár közelében elesett katonák közül is sokat helyeztek itt végső nyugalomra. A sírkertben németek, magyarok, osztrákok, illetve más nemzetiségűek is nyugszanak - összesen négyezren. A temetőt 1991-ben – a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség, Székesfehérvár városa és Balsay István akkori polgármester közreműködésével - újították fel, majd nagyszabású ünnepség keretében Göncz Árpád köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett avatta fel, míg ökumenikus szertartás keretében szentelték be a muzulmán, az izraelita, a baptista, az evangélikus, a református és a katolikus egyházfők.

Az avatás 25. évfordulója alkalmából június 30-án, csütörtökön 14 órakor a Szentlélek katonatemetőben emlékünnepséget szervez a Honvédelmi Minisztérium, Székesfehérvár Önkormányzata, valamint a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség. A nagyszabású rendezvényen Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő mond megemlékező beszédet. Az ünnepség két nyelven – magyarul és németül – fog zajlani. A rendezvényen a Kaposvár Helyőrségi Zenekar fog közreműködni. A megemlékezésre mindenkit szeretettel várnak!