-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Emléktűz-gyújtás a doni hősök emlékére
2015.01.12. 08:11 |
Az urivi áttörés 72. évfordulója alkalmából kegyeleti emléktűz-gyújtást tartanak Pákozdon. 2015. január 12-én (hétfőn) 18 órakor a Don-kanyar Emlékkápolnánál tisztelegnek a második világháború magyar hősei előtt.
Mi történt a Don-kanyarban? - történelmi háttér
KÉPGALÉRIA a tavalyi megemlékezésről
Mi történt a Don-kanyarban? - történelmi háttér
KÉPGALÉRIA a tavalyi megemlékezésről
A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, valamint az emléktűz-gyújtásról gondoskodó 457. számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat, immáron 21. alkalommal rendezi meg hagyományos, a történelmi egyházak képviselőinek ökumenikus imádságos megemlékezésével egybekötött kegyeleti tűzgyújtását. A második világháborúban 1943. január 12-én, az urivi hídfőnél megindult támadásban elesett, közel 120 ezer magyar katona emléke előtt tisztelegnek ezzel. Pákozdon 22 évvel ezelőtt emeltek kápolnát és itt helyezték nyugalomra a Roszkino falu mellől hazaszállított ismeretlen katona földi maradványait, méltó emléket állítva a doni hősöknek.
Az Urivi áttörés 72. évfordulóján, a Don-kanyar emlékkápolna felépítésének 22. évfordulóján a történelmi egyházak helyi vezetői, köztük Spányi Antal megyés püspök emlékezik meg a hősi halált halt katonákra. Emlékező beszédet mond Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára. Székesfehérvár Önkormányzatát Mészáros Attila alpolgármester képviseli.

