-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Emlékestek, népzene, kiállítás és délszláv muzsika a Szent István Művelődési Házban
A programok között éremgyűjtő találkozó, emlékestek, kiállítások, népzenés programok, lemezbemutató, valamint délszláv muzsika és tánc is szerepel.
Szeptember 10., 18 óra - Kalász Márton 90. emlékest
Szeptember 12., 18 óra – A Sebő együttes Csoóri Sándor emlékestje
Szeptember 21., 16 óra – Ars Sacra Fesztivál; Az Igazság Békét Terem - kiállításmegnyitó
Szeptember 23., 18 óra – Petőcz András könyvbemutatója
Szeptember 27., 18 óra – Lovász Irén népdalénekes estje
Szeptember 28., 8 órától – Éremgyűjtők országos találkozója
Október 3., 18 óra – Koch Imre költő köszöntése 70. születésnapján
Október 9., 17 óra – Csizmadia István képzőművész kiállítása – Közreműködik ST. MARTIN
Október 10., 18 óra – Szvorák Katalin lemezbemutató koncertje
Október 18., 17 óra – Koló zenekar és a tököli Délszláv Táncegyüttes
Gaál János restaurátor „Emlékvagyonunk végtelen” című kiállítása a Szent Korona Galériában szeptember 14-ig, hétfőtől péntekig 9-17, szombaton 9-15 óráig látogatható. A belépés díjtalan.