-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Első világháborús dalokat visz Erdélybe a Kákics
A Kákics együttes Erdélybe is elviszi a Ferenc Jóska fújatja a trombitát című első világháborús műsorát, amely az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával valósul meg. Az erdélyi koncertsorozat során a katonadalok január 9-én Székesfehérvár testvérvárosába, Csíkszeredára is eljutnak.
2015.01.08. 11:26 |
A Kákics együttes Erdélybe is elviszi a Ferenc Jóska fújatja a trombitát című első világháborús műsorát, amely az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával valósul meg. Az erdélyi koncertsorozat során a katonadalok január 9-én Székesfehérvár testvérvárosába, Csíkszeredára is eljutnak.

A Kákics legénysége sűrű heteket tudhat maga mögött: november végén Indiában turnéztak, vitték a magyar népzene és Székesfehérvár jó hírét, egy nemzetközi ütős népzenei találkozón, a II. World Percussion Festivalon játszottak Delhiben, majd december közepén a Római Magyar Akadémián mutatták be betlehemes műsorukat. Az együttes most ismét az első világháborús katonadalokkal indult útnak, a koncertsorozat helyszínei között Bánffyhunyad, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Nyárádszereda szerepel. A műsornak köszönhetően összesen 16 helyszínen hallhat a közönség a történelem dalokban tetten érhető mozzanatairól.