Először ment utasokkal 160 km/h-val a vonat Budapest és Székesfehérvár között

Budapest és Székesfehérvár között első alkalommal ment utasokkal óránként 160 kilométeres sebességgel vonat - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. Hozzátette, hogy az elmúlt években lezajlott pálya- és biztosítóberendezés-fejlesztéseknek köszönhetően megkapták a hatósági engedélyt, és ezáltal ezen a vonalszakaszon nagyjából 45 kilométeren lehetségessé vált a 160 kilométer per órás vonatközlekedés.
2025.06.15. 19:07 |
Először ment utasokkal 160 km/h-val a vonat Budapest és Székesfehérvár között

"A mai óriási utasforgalomban a csoportok számára egy mentesítő vonatot indítottunk Budapestről Balatonszentgyörgyre, és mi is eljöttünk vele, aminek oka, hogy ez az első vonat, ami utasforgalomban Budapest és Székesfehérvár között 160 kilométer per órás sebességgel közlekedhetett" - mondta a vezérigazgató az oldalára feltöltött videóban.

Június 21-től az itt menetrend szerint közlekedő vonatok is mehetnek 160-nal, ha a jármű képes erre a sebességre. A nyári forgalomban rengeteg Flirt és KISS motorvonat közlekedik erre, késés esetén kihasználva ezt a sebességet, mintegy három percet dolgozhatnak le az esetleges késésből.

A 160 kilométer per órás közlekedés idén még nem kerül menetrendbe, csak a késő vonatok fogják használni, de így is nő a menetrendszerűség és javul a szolgáltatás Budapest és a Balaton között.

Magyarország

  1. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének sajtóközleménye

    Dr. Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter 2026. július 30-án megkereste az országos önkormányzati érdekszövetségek elnökeit az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) soron következő ülésének előkészítésével kapcsolatosan és javaslatokat kért az ülés napirendjére.

    2026.08.07.
  2. Bezárhatnak a bölcsődék és óvodák

    Valamennyi bölcsőde és óvoda számára megfontolásra ajánlja az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a hőségriadó idejére a zárvatartás lehetőségét, erről tájékoztatott Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter Facebook-oldalán szombaton.

    2026.08.02.
  3. További energiatakarékos intézkedéseket vezet be Székesfehérvár

    Székesfehérvár Önkormányzata a Kormány energiatakarékosságra vonatkozó felhívásához csatlakozva több intézkedést vezet be a villamosenergia-felhasználás csökkentése érdekében. A cél, hogy az önkormányzati feladatellátás zavartalan biztosítása mellett mérséklődjön az energiafelhasználás, és a munkavállalók számára is biztonságos munkakörnyezetet lehessen fenntartani.

    2026.08.01.
  4. Megújul a KRESZ

    Biztonságosabb utakat szeretne? Mondja el a véleményét a KRESZ-megújítás tervezetéről! Csupán 10-15 percet vesz igénybe a Közlekedési és Beruházási Minisztérium által készített kérdőív kitöltése, amely többek között az elektromos rollerek használatának kérdéskörét is érinti. A válaszadás anonim és önkéntes.

    2026.07.28.