-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Elkezdődött XXV. Kor-Társ Nyugdíjas Ki-mit-tud? - 120 produkciót láthat a közönség
A hagyományoknak megfelelően kiállítás megnyitóval és díjkiosztóval kezdődött a XXV. Kor-Társ Nyugdíjas Ki-mit-tud? A Szabadművelődés Házában vasárnap. Az idei évben képző-, ipar- és népművészeti kategóriában negyvennégyen adtak be pályamunkát.
2018.02.26. 07:39 |
A szakmai zsűri – Baboth Dóra néprajzkutató és Schrenk Rita Anna képzőművész – így több mint 100 alkotást értékelt. Az ezeket bemutató tárlatot, amely március 11-ig látogatható, Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke nyitotta meg, majd elkezdődött az idei seregszemle.
Kor-Társ Nyugdíjas Ki-Mit-Tud?
A bemutatónapokat követően egy háromfős zsűri választja ki a legjobb produkciókat, amelyeket a március 25-i, Vörösmarty Színházban rendezett gálán láthatnak majd az érdeklődők.