-
Kezdődnek az óvodai nyílt napok
A Rákóczi Utcai Óvoda nyílt napjával március 18-án, szerdán megkezdődnek a városi fenntartású óvodák nyílt napjai. A beiratkozásra pedig április 27-29. között lesz lehetőség. Az óvodavezetők és az óvónénik szeretettel várjak az ismerkedési alkalmakra a gyermekeket és szüleiket.
2026.03.16. -
Talpra magyar flashmob
A március 15-i hétvégén érdemes volt nyitott szemmel járni a városban, a Vörösmarty Színház több helyszínen ünnepi flashmobra készült. Vasárnap az Alba Plazánál, a Vörösmarty Színháznál, és a Városház téren is tartottak villámcsődületet.
2026.03.15. -
Megnyílt a Rajzos
A Juhász Gyula utca 2. szám alatt, a korábbi farmerbolt helyén hivatalosan is megnyílt Székesfehérvár legújabb kultúrkávézója. A Rajzos fantázianevű kávézó és bár élőzenével, beatbox-szal, improvizációs színházzal, könyvbemutatókkal, felolvasóestekkel és számos más kulturális programmal várja majd vendégeit.
2026.03.13. -
Drónverseny középiskolásoknak
A résztvevő csapatok négy hónapnyi felkészülése és gyakorlása után a pénteki elődöntővel megkezdődött az ország első középiskolai drónversenye. Az Alcoa Keréktermék Gyár és az Alba Innovár Digitális Élményközpont által szervezett különleges versenyen komoly izgalmak várták a résztvevő középiskolásokat.
2026.03.13.
Elkezdődött a Pályaválasztási Kiállítás a Széchenyiben
A seregszemle pénteken 16 óráig és szombaton délelőtt is várja vendégeit.
Fejér vármegyében hosszú évek óta a Székesfehérvári Szakképzési Centrum bonyolítja a sokrétű, informatív programot, a Széchenyi István Műszaki Technikum pedig többször volt már helyszín, és idén is ezt az iskolát választották.
Az október 17-18-i rendezvénysorozatra összesen 59 kiállító jött el. A cél, hogy a középfokú oktatási intézmények – gimnáziumok, technikumok, szakképző iskolák –, az egyetemek, a duális céges partnerek, a szakmai szervezetek és a rendvédelmi szervek egy helyen jelenjenek meg a teljes képzési portfóliójukkal, munkaerőpiaci kínálatukkal. A tanulók körbejárhattak és megnézhették, hogy milyen lehetőségek vannak a városban, a vármegyében, emellett várják az őket kísérő szülőket is, akik szívesen váltanának más pályára, ám nem tudják, mire. A Szakképzési Centrum felnőttképzései külön standon mutatkoznak be.
A kiállítást a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kórusának műsorával nyitották meg, majd dr. Balogh Szilvia foglalkoztatásért és programokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevőket. A fiatalokhoz szólva azt mondta: „Belőletek lesznek a jövő szakemberei! Ti vagytok azok, akik a magyar munkaerőpiac szempontjából az egyik legnagyobb értéket fogátok képviselni. A döntés, amelyet most meghoztok, komoly felelősség, mert meghatározza az életetek következő időszakát, és az is lehet, hogy az egész életpályátokat. Véleményem szerint a pályaválasztás egy lehetőség arra, hogy az érdeklődéseteknek, a motivációtoknak és a személyiségeteknek megfelelő szakmát találjatok. Ez nem egyszerű feladat, ám mindenki alkalmas egy adott pályára, a jó választás pedig az alapja az egyéni és a szakmai sikereknek. Ennek a folyamatnak a megkönnyítéséhez járul hozzá a rendezvény. Mit szerettek és mit vagytok képesek megcsinálni? A kettő közös halmaza egy jó karrier kezdete.” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a karrier egy hosszú utazás, nem egy egyszeri döntés eredménye, fontos, hogy legyünk a megfelelő információk birtokában, jó időben és jó helyen.
Ugyancsak részt vett a megnyitón és köszöntötte a résztvevőket Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja és Dr. Tanárki Gábor, a Fejér Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán. Beszédében azt hangsúlyozta, milyen sok információ és impulzus érkezik a pályaválasztás kérdése kapcsán a fiatalokhoz, akiket arra kért, a sok vélemény közepette is figyeljenek saját véleményük kialakítására, képességeik és céljaik megfogalmazására. „Nézzétek meg alaposan, hogy mit szeretnétek, tekintsetek a jövőbe, lehetőségeitekhez mérten próbáljátok megfogalmazni a vágyaitokat, hiszen a mostani döntés az valóban egész életen át el fog benneteket kísérni, kijelöli számotokra azt az utat, amelyre a jövőben el fogtok indulni. A Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának és a Járási Hivatalok Foglalkoztatási Osztályainak alapvető feladata ezzel kapcsolatban, hogy összehangolja a munkavállalók és a munkáltatók érdekeit, azaz hogy a munkavállalók el tudjanak helyezkedni, a munkáltatók pedig megtalálják azokat a szakembereket, akikre szükségük van.”
A pályaválasztási kiállítás szombaton 9.00 és 12.00 óra között várja a látogatókat a Széchenyi Technikumban.