-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, esszéíró, a nemzet művésze, Zámoly szülötte
Életének 87. évében meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel. Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál hétfő kora hajnalban. A kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti.
2016.09.12. 11:10 |
Életének 87. évében meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel. Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál hétfő kora hajnalban. A kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti.

Csoóri Sándor életében a nemzet lelkiismerete volt - fogalmaz az MTI-hez eljutatott közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ. "Csoóri Sándor halálában ott a magyarok gyásza és ott a magyarok hálája az egyszeriért, a megismételhetetlenért, ott az elmúlt keserves történelmi kor vége, és ott a reményekkel s küzdelmekkel is teli új kor kezdete is. Legyen erőnk és kitartásunk búcsúzni az embertől s vállalni az életművet" - áll a dokumentumban, kiemelve: Csoóri Sándor "az élő lelkiismeretnek kettős felelősségét" hagyta az utókorra, "végiggondolni az ő gondolatait és végigmenni az ő keskeny útján".
Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Orosz Intézetében tanult. 1953-54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően, 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Dolgozott a Műszaki Egyetem újságjánál, és 1968-tól húsz éven át a MAFILM dramaturgja volt. Életét a diktatúra ellen folytatott küzdelem határozta meg, ezért a pártállam megfigyelés alá vetette - erről több ezer oldalnyi dokumentum tanúskodik -, szilenciummal sújtotta, az 1950-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért.
Első versei 1953-ban, első kötete, a Felröppen a madár 1954-ben jelent meg, ezt követően kapta meg először a József Attila-díjat. Munkásságát, szerepvállalását 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal, 1985-ben és 1995-ben és 2004-ben Az Év Könyve-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Számos más hazai és nemzetközi elismerés mellett 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést is. 2012-ben a Kossuth-nagydíjat, 2014-ben a Nemzet Művésze címet kapta meg.
A népi-nemzeti ellenzék vezetője, a rendszerváltoztatás meghatározó egyénisége, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapítója, később elnökségi tagja volt. 1988-tól a Hitel folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke. 1992-ben ő kezdeményezte a Duna Televízió létrehozását - olvasható a közleményben.