-
Népművelők vándorgyűlése
A kétnapos szakmai fórumon résztvevők megismerkedhettek a város és környéke nevezetességeivel, ezután előadások és műhelymunka szerepelt a programban, valamint átadták a MANE kitüntetéseit is. A kétnapos Vándorgyűlést a Magyar Népművelők Egyesülete 2026. évi közgyűlése zárja.
2026.05.21. -
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Vándorgyűlés a Táncházban
Érdekes és előremutató előadások várták az érdeklődőket a Népművelők 42. Vándorgyűlésén a székesfehérvári Táncházban. A Vándorgyűlés eredetileg három napos lett volna, azonban a pénteki programnap elmarad.
2026.05.21. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20.
Elfogadták az új helyi adórendeletet is a rendkívüli közgyűlésen
Hétfőn délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott a város képviselő-testülete. A Kodolányi János Főiskola helyzetéről hallgatott meg rektori tájékoztatót a testület, elfogadták az új helyi adórendeletet, tárgyaltak a város parkolási rendszeréről és döntöttek a Deák Ferenc Szakközépiskola leégett tornatermét felújító vállalkozó kiválasztásának módjáról. A tömegközlekedés szolgáltatási szerződését fél évvel meghosszabbították és döntöttek több buszjárat bővítéséről is.
2015.11.30. 12:58 |

A közgyűlés elején tájékoztatót hallgatott meg a testület a Kodolányi János Főiskola helyzetéről. Szabó Péter az iskola rektora a főiskola elmúlt két évtizedének sikereiről és a 2008-ig tartó beruházásokról is beszélt. Mint mondta 2008-ban azonban többféle támogatás és normatíva megszűnt majd rövid idő alatt jelentősen csökkent a piaci részesedése az intézménynek, továbbá jelentősen visszaesett a hallgatók száma is. Volt olyan időszak, hogy tízezer hallgató járt a Kodolányira, ma ennél jóval kevesebb 3100 a hallgató tanul a főiskolán. 2007-ben még 750 dolgozót foglalkoztatott az intézmény melyből 232 oktató volt, ma viszont 182-en dolgoznak, melyből 89-en oktatói a főiskolának. Elhangzott, hogy megkezdődött az előkészítése annak, hogy a nem használatos fehérvári épületeit visszaadja a városnak a főiskola.
A Bory Jenő Általános Iskola igazgatói kinevezésében támogató határozatáról biztosította a testület Sándorfi Gergelyt, az intézmény jelenlegi igazgatóját.
A Deák Ferenc Szakképző Iskola tornatermének felújításáról is döntöttek. Az első felméréseket követően úgy látszik, hogy kisebb igaz a probléma, mint először látszott, de így is jelentős a kár – mondta a város polgármestere. A biztosítóval megtörtént a kapcsolatfelvétel és pozitívan állnak a felek a kár megtérítését illetően. A munkaterületet, a decemberi döntést követően januárban adják át a munkát elnyerő vállalkozónak.

Egy olyan helyi adórendszert fogadott el a testület, amihez 2020 januárjáig nem szeretne a város hozzányúlni, hogy tervezhetőek legyenek ezek az adóterhei a gazdasági szereplőknek. Iparűzési adó tekintetében két változást tartalmaz a testület elé kerülő javaslat. Az egymillió forintos adóalapot meg nem haladó vállalkozásoknak eddig sem kellett iparűzési adót fizetni, azonban most ezt felemelik 1.5 millió forintra, ami 3000 helyi vállalkozót jelent a városban. Nekik is kell adóbevallást készíteniük, de az adójuk 98 százalékát elengedi a város a rendelet szerint. A háziorvosokat is kedvezően érinti a változás: a háziorvosok által befizetett iparűzési adó 50 %-át fejlesztésekre eddig is „visszakapták” a háziorvosok, most pedig az 50 százalékot 75 %-ra tervezik emelni, amit visszaigényelhetnek majd fejlesztésre. A vállalkozások építményadója esetében van olyan tétel, amit emelni az önkormányzat. Marad továbbra is a sávos adó ugyanúgy, ahogy volt korábban is, de fontos, hogy 100 négyzetméterig továbbra is 0 forint marad az építményadó, ami a kisvállalkozásokat érinti leginkább. A 10.000 négyzetméteres csarnokok fölött pedig 400 Ft helyett 200Ft-ot kell fizetni négyzetméterenként azért, mert ezekben a csarnokokban tevékenykedő cégek jelentős mértékű iparűzési adót fizetnek.
Horváth Tancsa Ágnes elmondta, hogy jó iránynak tartja, hogy 2020-ig nem kíván változtatni a mostani rendeletet Fehérvár. A kisvállalkozások esetében javasolta, hogy ne másfél, hanem kétmilliós legyen az adómentességi határa a kisvállalkozásoknak. Mint mondta a középvállalkozásoknak jelenthet majd nagyobb kiadást az új rendelet. A város polgármestere elmondta, hogy viszonylag kevés vállalat fizeti a város helyi adóbevételének jelentős részét. Molnár Tamás önkormányzati képviselő írásbeli módosító javaslatot nyújtott be, miszerint a munkásszállók esetében csökkentsék az építményadót 200 Ft/négyzetméterre.
Márton Roland elmondta, hogy nagyon jó eszköz a helyi adórendelet a bérek növekedéséhez. Mint mondta nagy probléma a bérkérdés nem csak Fehérváron, hanem az egész országban. Magasabb adóemeléssel is egyet értenék, ha tartozna hozzá egy bérnövekedést előidéző ösztönzőrendszer. Egy olyan ösztönzőrendszerről beszélt, ami a 20-25 főnél több embert foglalkoztató cégek esetében elengedné az építményadót, ha üzemi tanácsot működtet a vállalkozás mellyel minden évben megköti a béralkut a cég és ezt a város számára is bizonyítja.

A város polgármestere kiemelte, hogy a munkaerőpiacon tapasztalható nehézségek, aminek pozitív alapja a 2 százalékos munkanélküliség. Ha statisztikailag nézzük, akkor az országos átlag fölött van a fehérvári bérszínvonal, de nekünk nem ezt kell néznünk, hanem az európai átlagot és megkerülhetetlen a bérkérdések rendezése. Mint mondta minden gazdasági szereplő jó évet vár a következő évre is és optimisták – emelte ki. Cser-Palkovics András a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról is beszélt, amivel a profitot munkájával megtermelő közösség életét támogatja egy-egy vállalkozás. Példaként említette a jégkorongot, melynek támogatásába jelentősen részt vesz az önkormányzat, amit a helyi bevételekből tud finanszírozni. Elképzelhető lenne azonban, hogy társadalmi felelősségvállalással is fenntartható lenne a klub finanszírozása. Kiemelte, hogy „jó lenne elérni azt, hogy lehessen nagyobb szerepe egy-egy városnak a gazdaság ösztönzésében, ahol jogszerűen adhatna a város akár adókedvezményt is.”

A parkolási rendeletről is tárgyaltak a képviselők. Bozai István városgondnok elmondta, hogy nem működik gazdaságtalanul a fehérvári parkolási rendszer, ami 160 milliós bevételt termel évente és mintegy 60 milliós ráfordítást igényel. Kiemelte, hogy ha az egész városban ingyenes lenne a parkolás, akkor alig találnának szabad parkolót a belváros környékén lakók. A fizető zónákat pedig azért szervezték át, hogy az olcsóbb, de nagyobb gyűjtőparkolókban való parkolást ösztönözzék és a kis utcákban, a belvároshoz közel kevesebben parkoljanak. A lakossági bérlettel kapcsolatban a városgondnok elmondta, hogy a lakótelepi parkolási zónákat a lakóközösségek kérésére hozzák létre annak érdekében, hogy könnyebben találjanak parkolóhelyet a házuk környékén. Az új rendelet szerint az eddigi kétórás korlátot is eltörlik, ami a rendelők vagy a bíróság környékén fontos. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a Sarló utca környékén a fizető övezet bevezetését valószínűleg egyre több lakóközösség fogja kezdeményezni. Horváth Tancsa Ágnes 15 perces díjmentes várakozási idő elfogadására tett javaslatot. Bozai István felhívta arra a figyelmet, hogy jelenleg 5 perc türelmi idő van a parkolás kezdete és a parkolási jegy megvásárlása között. A lakossági bérletek 3100 forintra történő emelése pedig azért szükséges, hogy fedezze a fenntartást és az infrastruktúra működését, ami éves szinten napi nyolc forintra jön ki. Az emelés amiatt is fontos, hogy csak indokolt esetben kérjék a lakóközösségek a zónába való bevonást. Az új rendelet elfogadásakor a városban tervezett két parkolóházról is szó esett.
A testület döntött a buszmenetrend bővítéséről, ami elsősorban az ipari parkok járatait érinti, de a buszjegyek árának 10 forintos emeléséről a december 18-i közgyűlésen tárgyalnak majd újra. Meghosszabbították viszont fél évvel a szolgáltató szerződését.
Cser-Palkovics András a közgyűlés után a Sóstói Stadion és környékének felújításáról elmondta, hogy megkezdődik hamarosan a beruházás és a tervek szerint az utolsó hazai meccs után el is kezdődik a bontás. "A szívünk egy kis darabja is ott fog maradni biztosan, de reméljük, hogy egy új 21. századi létesítmény és egy szépen megújult környék vár majd minket." A Városgondnokság december közepén azoknak a betonelemeknek a kiemelésével kezdi a munkát, melyek még használhatóak és átvihetőek a MÁV pályára, ahol hasznosítani lehet, továbbá minden olyan eszközt, ami leszerelhető, így a székeket is más létesítményekben használnak majd. Várhatóan január közepén tudja majd átadni a munkaterületet a város annak a cégnek, aki a bontást fogja végezni, ami tavasz közepén fejeződik be és ekkor kezdheti az építést a közbeszerzésen nyertes vállalkozó. "Fontos dolog, hogy két hét múlva szeretnénk egy olyan szurkolói fórumot a Városházán az MLSZ-szel és a klubbal közösen, ahol az új létesítményt a szurkolóknak is bemutatja a tervező, továbbá a környéken élőknek a helyi képviselőkkel közösen szeretnénk a munkálatok ütemezéséről lakossági fórumot tartani."