-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Elektromos kisbusszal a Béla úti temetőben - adománygyűjtés indult
Tavaly mindenszentekkor már találkozhattak a Béla úti temetőben a látogatók azzal az elektromos kisbusszal, ami a temetőn belüli közlekedést könnyítette meg az idősebb embereknek. A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány idei céljai között szerepel egy ilyen kisbusz beszerzése, mely a helyi járatokhoz igazodva a buszmegállótól naponta többször segíti majd a közlekedést a temető tíz kilométeres úthálózatán.
2015.09.15. 09:49 |
Tavaly mindenszentekkor már találkozhattak a Béla úti temetőben a látogatók azzal az elektromos kisbusszal, ami a temetőn belüli közlekedést könnyítette meg az idősebb embereknek. A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány idei céljai között szerepel egy ilyen kisbusz beszerzése, mely a helyi járatokhoz igazodva a buszmegállótól naponta többször segítené a közlekedést a temető tíz kilométeres úthálózatán. Az alapítvány egymillió forintos felajánlásához Székesfehérvár Városgondnoksága és a Fejér Megyei Önkormányzatok Kegyeleti Központ Kft. is egy-egy millió forinttal csatlakozott és a több mint ötmillió forintos beszerzéshez adománygyűjtést is indítottak.

Tavaly mindenszentekkor sokan használták azt az elektromos kisbuszt, amivel a temető távolabbi pontjaira is könnyen eljuthattak az idősebb emberek.
Laufer Tamás a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy az elmúlt évek alapítványi tevékenységéhez igazodik mostani céljuk, hogy egy elektromos kisbusz segítse a közlekedést a Béla úti temetőben. „Példát szeretnénk mutatni, amivel Fehérvár fejlődéséért tehetünk. Az alapítvány kuratóriumának ülésén vetődött fel, hogy az időseknek egyre nagyobb problémát jelent a temetőben való közlekedés, amit egy elektromos kisbusszal meg lehetne könnyíteni. Éppen ezért egy olyan javaslatot fogadtunk el, hogy egymillió forintot felajánl az alapítvány egy ilyen elektromos jármű beszerzéséhez és üzemeltetéséhez.” Közadakozást indítunk szeptember 15. és szeptember 30. között. Bízom abban, hogy a fehérvári polgárok értékelik ezt a tevékenységünket.”

Az adománygyűjtésről közösen tartott sajtótájékoztatót Laufer Tamás a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Bozai IStván városgondnok és Cser-Palkovics András polgármester.
Bozai István városgondnok arról is beszélt, hogy a Béla úti temetőt 1982-ben adták át és közel 10 kilométeres úthálózattal rendelkezik. „Nagyon sok levelet kapunk abban az ügyben, hogy nagyok a távolságok a temetőben és az időseknek nehézkes a közlekedés. A temető útjai jók és jól járhatóak, melyen biztonságosan kialakítható egy körjárat. Egy 14 személyes elektromos kisbusz beszerzésében gondolkozunk, ami a Városgondnokság ötödik elektromos autója lesz.” Az üzemeltetés is rendkívül kedvező, hiszen kevesebb, mint 300 forintból megy a kisbusz 100 kilométert. Két délelőtti és két délutáni járatot terveznek, amit a helyi buszközlekedéshez igazítanak. A városgondnok elmondta, hogy tavaly mindenszentekkor már négy napon keresztül működött egy ilyen elektromos kisbusz a temetőben, ami végig kihasznált volt. A jármű megvásárlásához a Városgondnokság is egymillió forinttal járul hozzá, továbbá a Fejér Megyei Önkormányzatok Kegyeleti Központ Kft. is egymillió forinttal támogatja a beszerzést.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jövő héten hétfőtől, szeptember 21-től elkezdődik a ravatalozó felújítása és négy héten keresztül egy ideiglenes ravatalozónál lesznek a temetések a Béla úton. Kicserélik a teljes belső burkolatot, a drapériákat, a világítást, a bútorzatot és a ravatalozó udvar térkövét is felújítjuk. Jelentős mennyiségű növényt ültetnek a ravatalozónál, amik a következő években látszik majd igazán.
Köszönöm az alapítvány kuratóriumának az ötletet és a felajánlást – mondta Cser-Palkovics András polgármester. „Mi is szeretnénk segítséget nyújtani és segíteni abban, hogy minél több emberhez eljusson a közadakozás híre és minél többen részt vállalhassunk ebben az ügyben. A Béla úti temetőben a közlekedés könnyebbé tétele egy régi kérése azoknak, akik rendszeresen járnak ki a temetőbe. Egy elektromos kisbusz beszerzése pedig egy olyan nemes, felvállalható cél, amiben teljes az egyetértés. Gondoljunk tettekben is az idősekre, akik szeretteik sírját látogatják. Arra kérek és biztatok mindenkit, hogy akinek van lehetősége segíteni, támogassa az alapítvány ezen célját.”
A felajánlásokat a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány bankszámlaszámára: 12023008-01198277-00100004 várják, a B/1/2015/001 projektkód feltüntetésével.