-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Éjféli szentmise karácsony éjszakáján - élőben közvetíti a Fehérvár Televízió
Az éjféli mise karácsony ünnepének első szentmiséje december 24-ét követően éjfélkor. Nevezik a ragyogó fényesség miatt aranyos misének és a Jézus születését hirdető angyalokra utalva angyalmisének is nevezik.
Az éjféli mise zárja le az adventet, föloldja a karácsonyi böjtöt és bevezeti az egész ünnepkört.
Mivel az éjfél a napnak mindig a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, a hazajáró lelkek és kísértetek ideje és különös képzetek és hiedelmek fűződtek hozzá. Az éjféli misére vitték el a lucaszéket, hogy ráállva fölismerjék a boszorkányokat. Az éjféli mise körül kialakult hiedelem- és szokásvilág tele van bőség-termékenység motívumokkal, illetve a hiedelem szerint az éjféli misén legalkalmasabb Isten áldását, segítségét és oltalmát kérni.