-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Együttműködési megállapodást kötött a Kodolányi János Főiskola és a Fehérvár Médiacentrum
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Kodolányi János Főiskola és a Fehérvár Médiacentrum, annak érdekében, hogy a főiskola hallgatói kiváló gyakorlati helyen szerezzenek a munkaerőpiacon is hasznosítható tapasztalatokat.
2015.03.19. 10:54 |
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Kodolányi János Főiskola és a Fehérvár Médiacentrum, annak érdekében, hogy a főiskola hallgatói kiváló gyakorlati helyen szerezzenek a munkaerőpiacon is hasznosítható tapasztalatokat.

Elsősorban a kommunikáció- és médiatudomány hallgatói profitálhatnak a Fehérvár Médiacentrum Kft. és a Kodolányi János Főiskola közötti partnerségből.
Az elmúlt időszakban számos székesfehérvári intézménnyel alakított ki a Kodolányi János Főiskola szoros köteléket, annak érdekében, hogy a partnerségek segítsék a hallgatók minőségi gyakorlati képzését, hozzájáruljanak a piacképes tudás, ismeretek megszerzéséhez. A Szent István Király Múzeummal, a Városi Levéltár és Kutatóintézettel, az Echo Nonprofit Networkkel, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával és az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménnyel kötött stratégiai együttműködési megállapodások mind-mind a szeptemberben bevezetett PIQ & Lead™ felsőoktatási képzési modell jegyében születtek.

A Kodolányi János Főiskola és Fehérvár Médiacentrum kapcsolata nem újkeletű, hiszen közel két évtizedig a főiskola működtette a helyi közszolgálati rádióadót, a Vörösmarty Rádiót, majd 2012 nyarán a Fehérvár Médiacentrum vette át a rádiót.
Dr. Szabó Péter a Kodolányi János Főiskola rektora arról beszélt az együttműködési megállapodás aláírásakor, hogy a főiskola új képzési modellje azt igényli, hogy gyakorlatorientáltabb legyen a képzés. „Csak a szakmailag legkiválóbb partnerekkel kötünk együttműködési megállapodást és a Fehérvár Médiacentrum felöleli azokat a területeket, amiket nekünk oktatni kell. Reményeink szerint három év alatt olyan értelmiségi szakembereket bocsátunk ki, akik nem lesznek klasszikus értelemben vett pályakezdők.” A főiskola rektora reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés is hozzájárul ahhoz, hogy újra legyen Székesfehérváron kommunikáció szakos képzés.
Hagymásy Adrás a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója elmondta, hogy korábban a Fehérvár Televízió révén volt már hasonló együttműködés és mindig jó volt a kapcsolat a Kodolányi János Főiskolával Az együttműködési megállapodás a Fehérvár Médiacentrummal pedig magasabb szintre emeli az amúgy is évtizedes kapcsolatunkat. Egyrészt saját munkánkat is segítjük azzal, hogy gyakornokok dolgozhatnak a Médiacentrum felületein, másrészt kiváló szakemberek gyakorlati képzésében vehetünk részt. Közel hatvanan dolgozunk a négy felületünkön, de jól képzett, dolgozni kész, lelkes hallgatókat mindig szívesen látunk.