-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Egyre vonzóbb turisztikai célpont Fehérvár – megnyílt az Utazás kiállítás
A kiállításon F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője beszámolt arról a jó hírről is, hogy Székesfehérvár a 2017. évet 154 ezer 757 vendégéjszakával zárta, ami közel 19%-os növekedést jelent a megelőző, 2016. évhez képest. Ebből a növekedésből a külföldiek 12%-kal, a belföldiek 24%-kal vették ki a részüket. Fejér megye egészének növekedése 8,6%-ot mutat, és az országos átlag is egy számjegyű.
Fehérváron a vendégek száma 24%-kal nőtt tavaly, a szállodai szobakapacitás kihasználtsága 2017-ben átlagosan 63% volt november végéig.
F. Szegő Krisztina elmondta, hogy megmutatkozik ez a pozitív tendencia a városi rendezvények, kulturális programok és fesztiválok népszerűségében is. A város kiemelt rendezvénye, a Székesfehérvári Királyi Napok programjai 2017-ben is telt házzal mentek: a minőségi programokat a Fejér megyeieken kívül 2/3 részben Budapestről, Pest és Veszprém megyéből látogatták, de a látogatóknak idén már egyharmad része az ország távolabbi megyéiből érkezett a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. felmérése szerint.

Az Utazás kiállításon bemutatták azt a hiánypótló útikönyvet is, amely gazdagon illusztrálva, részletesen veszi sorba Fehérvár kulturális intézményeit, éttermeit és szálláshelyeit.
Az Utazás kiállításra ellátogatott Vargha Tamás, honvédelmi miniszter-helyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is, aki elmondta, évről évre egyre több turista érkezik Székesfehérvárra és Magyarországra. Kiemelte, hogy köszönhető ez a kormány támogatásának is, mert fontosnak tartják, hogy azok a városok, falvak, amelyek turisztikai célállomásnak tekinthetők, tovább fejlődjenek. Hozzátette, hogy Magyarország turisztikai vonzerejének növekedéséhez hozzájárul az is, hogy országunk Európa legbiztonságosabb országa.
„A biztonság köszönhető annak a döntésnek, hogy kerítés védi az országot és köszönhető a katonáink, rendőreink helytállásának is.” - fogalmazott Vargha Tamás, aki szólt arról is, hogy Pákozdon található az ország egyetlen katonai nemzeti emlékhelye, amely a magyar honvédelemnek állít emléket. Elmondta, hogy tavasztól itt is nagyszabású programsorozat kezdődik annak kapcsán, hogy idén 170 éves a magyar honvédség.
„Számomra nagy öröm, hogy a magyarok utazási kedve tekintélyes mértékben megnövekedett, és így Székesfehérvárra is egyre többen látogatnak. E számok mögött hosszú évek kitartó munkája és építkezése áll és köszönhető ez számos kormányzati támogatásnak is. Így megvalósulhat a bazilikatörténeti kiállítóhely és készülünk egy nagyszabású kiállításra is a Nemzeti Múzeummal. A turistacsalogató, színvonalas események mellett azonban az is fontos, hogy Magyarország egy biztonságos célország.” - emelte ki az Utazás kiállításon Brájer Éva alpolgármester, aki szólt arról is, hogy műszaki fejlesztések, beruházások, és szakmai munka áll a számok mögött. „Elhoztuk a történelmi bábokat is, hiszen büszkék vagyunk történelmi múltunkra, és elhoztuk a Tele élettel című kisfilmet, mert büszkék vagyunk arra a hangulatra is, amelyet a mi biztonságos városunk áraszt. Mindenkit várunk Székesfehérvárra, akik szeretnék megismerni Európa nemzeteinek értékeit, kulturális gazdagságát, gasztronómiáját.” - tette hozzá Székesfehérvár alpolgármestere.
A megnyitón részt vett Törő Gábor országgyűlési képviselő is, aki örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár Mórral és a Katonai Emlékparkkal közösen jelent meg a nemzetközi seregszemlén. Fenyves Péter, Mór polgármestere a Móri Borvidék ízes nedűit ajánlotta a kiállítás látogatóinak figyelmébe.
