Egymillió euróból telepítenek bankkártya leolvasókat Fejér megyei kkv-knál

A bankkártya- elfogadó hálózat fejlesztése érdekében mintaprogram indul Fejér megyében, a kisebb forgalmú kereskedőknél bankkártya-elfogadó berendezéseket telepítenek egymillió eurós támogatásból - közölte a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A kereskedők a megyében működő telephelyeik esetében vehetik igénybe a kedvezményeket, telephelyenként legfeljebb két terminállal.
2013.09.10. 08:54 |
A bankkártya- elfogadó hálózat fejlesztése érdekében mintaprogram indul Fejér megyében, a kisebb forgalmú kereskedőknél bankkártya-elfogadó berendezéseket telepítenek egymillió eurós támogatásból - közölte a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában elhangzott: kártyás elfogadó hálózat fejlettsége területén nemzetközi összehasonlításban jelentős Magyarország lemaradása. A kiskereskedelmi egységeknek és a vendéglátóhelyeknek mindössze harmadában lehet kártyával fizetni.
Az uniós átlag ennek kétszerese. Az okok között első helyen szerepel a kártyaelfogadást lehetővé tevő POS-terminálok beszerzésének magas költsége, ami miatt a kisebb kereskedők gyakran nem tudják az eszköz beszerzését önerőből finanszírozni. Az MNB javaslatot tett egy támogatási program létrehozására. Tavaly a nemzeti bank kezdeményezésére a MasterCard felajánlott egymillió eurót a hazai bankkártya-elfogadó hálózat fejlesztésére. Olyan megyét választottak ki, amelynek fejlettsége nem tér el jelentősen az országos átlagtól.
 
A Fejér megyei programban az MNB, a Magyarországon jelen lévő két legnagyobb kártyatársaság (MasterCard, Visa), a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Bankszövetség, valamint hat kártyaelfogadói szolgáltatást nyújtó hazai bank és pénzforgalmi intézmény (Budapest Bank, Erste Bank, KÚH Bank, OTP Bank, SIX Payment Services, Takarékbank) vesz részt. A december végéig tartó program célja, hogy a Fejér megyében működő, jelenleg bankkártyát még el nem fogadó kereskedő közül minél többet megszólítsanak és telepíthessék náluk a POS-terminált.
 
A tájékoztatás alapján a terminálok után a bankok és pénzforgalmi szolgáltatók legalább fél évig nem számítanak fel bérleti díjat, az ezt követő időszakban pedig szintén alacsonyabbak lesznek az üzemeltetési költségek az egyébként szokásosnál. A kereskedők a megyében működő telephelyeik esetében vehetik igénybe a kedvezményeket, telephelyenként legfeljebb két terminállal.

Gazdaság

  1. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  2. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  3. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  4. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.