Egymilliárd forintos fejlesztés az Ikarusnál - 70 új munkahely jött létre

Több mint 400 millió forintos kormányzati támogatással, összesen 1,2 milliárd forintból valósult meg az IKARUS Járműtechnika Kft. kapacitásbővítő beruházása. A termékkínálat bővülése mellett hetven új munkahelyet is köszönhet Székesfehérvár a fejlesztésnek.
2018.09.06. 11:58 |
Egymilliárd forintos fejlesztés az Ikarusnál - 70 új munkahely jött létre

Az IKARUS Járműtechnika Kft. több mint négyszázmillió forintos kormányzati támogatással mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztést valósíthatott meg.

Varga Mihály pénzügyminiszter a beruházás kapcsán elmondta: a kormány olyan lépéseket tesz az adózás, a béremelések, a szakképzés és a beruházások támogatása terén, amelyek hozzájárulnak a hazai vállalatok hatékonyságának, termelékenységének és piacképességének emeléséhez. Mint mondta: a versenyképességet javító kormányzati intézkedések közül kiemelkedik a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program, amely enyhíti az uniós forráselosztásban meglévő, a hazai nagyvállalatok számára hátrányos egyensúlytalanságot."A 2015-ben meghirdetett Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében eddig 53,1 milliárd forinttal segítette a kormány a magyar vállalatok fejlődését." – tette hozzá a tárcavezető kiemelve, hogy ezzel a hozzájárulással 131,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg, és több mint kétezer új munkahely jön létre Magyarországon.

"A kormány gazdaságpolitikájában kiemelt helyen áll a versenyképesség javítása, többek között ezért fordítunk 2019-ben mintegy négyezer milliárd forintot fejlesztések finanszírozására." – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a beruházás átadásán.

Varga Mihály megjegyezte, hogy 2010-hez képest 774 ezerrel többen dolgoznak, az új munkahelyek többsége (625 ezer) a versenyszektorban jött létre. Mint mondta, 4,5 millió ember dolgozik, és ez a szám tovább nőhet, miközben az ország már most is az Európai Unió három legalacsonyabb munkanélküliségi mutatójával rendelkező állama között van.

Fejér megyében a munkanélküliségi ráta 2,4 százalékos, tehát megvalósulni látszik a teljes foglalkoztatás - mondta Varga Mihály. A foglalkoztatásban állók száma az elmúlt években 164 ezerről 193 ezerre nőtt a megyében - tette hozzá.

A miniszter szerint az Ikarus sikerei bizonyítják, hogy nemcsak az autógyártás, hanem a buszgyártás is kitörési pont lehet a hazai ipar számára, és megjegyezte, hogy a cél a hazai igények kielégítése, ami évi 1100-1200 busz legyártását jelenti.
A miniszter a legfrissebb növekedési adatokat ismertetve kiemelte: az idei év második negyedévében – a korábbi becslésnél is magasabb mértékben – 4,8 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék. Mint fogalmazott: a makrogazdasági adatokból jól látszik, hogy az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését. 2019 előreláthatóan már a hetedik olyan esztendő lehet, amikor a magyar gazdaság növekedése az uniós átlagot meghaladó mértékben folytatódik – tette hozzá.

Cser-Palkovics András polgármester a beruházás kapcsán a fehérvári buszgyártás újraindulását méltatta, hiszen, mint mondta, kevés család van Székesfehérváron és Fejér megyében, amelyik ne kötődne az Ikarushoz.

Székesfehérvár polgármestere hozzátette, hogy az Ikarus és a hazai buszgyártás érdemes a kormányzat támogatására. "Mára elmondható, hogy az Ikarus bizonyította: a nemzeti buszgyártáson belül olyan partnerei tudnak az államnak – majd később az önkormányzatoknak – lenni, amely képes az autóbuszokat megtervezni, azokat legyártani és határidőre forgalomba helyezni, azaz szakemberek segítségével a teljes folyamatot végigvinni.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András. A polgármester reményét fejezte ki, hogy hamarosan a város helyi közösségi közlekedésében is láthatunk majd Ikarus buszokat. 

Az Ikarus Járműtechnika Kft. tulajdonosa, Széles Gábor elmondta, hogy a termékkínálat bővülése mellett hetven új munkahely is létrejön Székesfehérváron.

A beruházás átadásakor Széles Gábor bejelentette, hogy cseppfolyósított földgázzal (LNG - liquefied natural gas) hajtott buszt fejlesztenek Székesfehérváron, már a futáspróbák folynak. Hozzátette, hogy Európában sok LNG-vel hajtott kamion közlekedik, ugyanakkor autóbusz egy sem, az Ikarusé lesz az első ilyen típus Európában. A tulajdonos elmondta, hogy a piac nagy, hiszen az európai nagyvárosok már csak ilyen buszokra írnak ki beszerzési pályázatokat.

Hasonlóan nagy lehetőségnek nevezte az elektromos buszgyártást, ezért létrehoztak Kínában egy vegyesvállalatot az Ikarus és a CNLC (China National Logging Corporation) részvételével. Az első prototípust jövő héten szállítják Magyarországra.

A programon részt vettek Vargha Tamás és Sulyok János államtitkárok, Marczinkó Zoltán helyettes államtitkár, Törő Gábor országgyűlési képviselő, Brájer Éva alpolgármester, valamint az Ikarus Járműtechnika Kft. és a velük együttműködő cégek vezetői.

Gazdaság

  1. Új igazgató a Mondeleznél

    A Mondelēz International bejelentette, hogy 2026 januárjától Berkó Gábort nevezi ki magyarországi ügyvezető igazgatónak. Berkó Gábor több mint két évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a fogyasztási cikkek piacán. Az új igazgató a Procter & Gamble-től érkezett a Mondelēz -hez, ahol számos hazai és regionális vezetői pozíciót töltött be, legutóbb a magyarországi ügyvezető igazgatói posztot látta el.

    2026.01.29.
  2. Tudatos évtervezés

    A 2026-os üzleti év tudatos megtervezése volt a fókuszában annak a FIVOSZ által szervezett workshopnak, amelyet fiatal vállalkozók számára tartottak Székesfehérváron. Az esemény célja az volt, hogy a résztvevők ne csupán célokat fogalmazzanak meg, hanem működő keretrendszert kapjanak ahhoz, hogy vállalkozásuk valóban támogassa ezek elérését.

    2026.01.29.
  3. Precíziós gazdálkodás szak indul

    Január végéig lehet jelentkezni az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar frissen meghirdetett, precíziós gazdálkodás szakirány továbbképzésére. A februárban induló képzésre január 31-ig várják a jelentkezéseket.

    2026.01.19.
  4. Ingyenes födémszigetelés!

    Az ingyenesen igényelhető szigetelési programok keretében továbbra is lehetőség nyílik különböző energiamegtakarítási megoldások alkalmazására, a lakossági energiahatékonyság növelésére. A még mindig ingyenesen igényelhető födémszigetelés beépítésével akár 20-30%-os fűtési energiamegtakarítás is elérhető. A lehetőség a székesfehérvári ingatlanok esetében is rendelkezésre áll.

    2026.01.09.