-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
"Egymást segítve könnyebben tudunk boldogulni" - interjú Molnár Tamással
Molnár Tamással, a vasút környékének önkormányzati képviselőjével az idei költségvetésről, a tervezett városrészi fejlesztésekről beszélgettünk. A képviselőt a parkolók kialakításáról, a zöldfelületekről, közösségi terek kialakításáról, járdafelújításokról és a Salétrom utca felújításáról is kérdeztük.
2016.03.06. 09:28 |
Molnár Tamással, a vasútvidék képviselőjével az idei költségvetésről, a tervezett városrészi fejlesztésekről beszélgettünk. A képviselőt a parkolók kialakításáról, a zöldfelületekről, közösségi terek kialakításáról, járdafelújításokról és a Salétrom utca felújításáról is kérdeztük.
Mi a véleménye a város 2016-os költségvetéséről?
Mindenki számára, aki már hallott Székesfehérvár idei költségvetéséről, tiszta lehet, hogy egy nagyon stabil helyzetben lévő városról beszélünk. Kiváló lehetőségek előtt áll a város, és ezeket a legjobb eszközökkel és a lehető legjobb formában fogja kiaknázni. A milliárdos hiányról szóló ellenzéki híresztelés rosszindulatú hangulatkeltés, a valóságban a városnak több milliárdos tartaléka van.

Nézzük a 4-es számú választókerület fejlesztéseit! A legtöbb panel- és társasházas körzetben – mint amilyen ez a terület is – a parkolók kérdése az egyik legfontosabb napi probléma. A közelmúltban is történtek lépések ennek magoldására, de vannak-e további tervek a parkolóhelyek számának növelésére?
A parkolók kérdése az egész városban problémát okoz. Nálunk annál is inkább, hiszen ez egy lakótelepi környezet. Harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt, amikor ezeket a tereket tervezték, nem gondolták, hogy ekkora autóforgalom lesz. Most már jól látjuk, hogy ezek a területek nagyon szűkösek. Az elmúlt években sok parkolót alakítottunk ki a Lövölde utcában, a Deák Ferenc utcában, a Horvát István lakótelep környékén, és a Kölcsey utcában a teniszpálya helyén is parkolókat hoztunk létre. Próbáltunk minden olyan helyet kihasználni, ami nem megy a zöldterület rovására, de lassan beszűkül a tér. Megvizsgáljuk azokat a helyeket, ahol még tudunk parkolót kialakítani úgy, hogy az a lakóknak is jó legyen, de azt is látni kell, hogy sokszor azon buknak el ezek a fejlesztések, hogy a lakók nem egyeznek bele a beruházások létrejöttébe. Vannak terveink: például a Horvát István lakótelepen mindenképpen kell valami megoldást találni, hiszen ott rettenetes állapotok uralkodnak. A Deák Ferenc utca és a Lövölde utca között is mindenképpen lesznek még parkolók, illetve a Gáz utcában, a Németh László Általános Iskola környékén is kell megoldást találni a parkolásra.

A körzet ebből a szempontból szerencsés, hiszen a lakóházak között sok játszótér, pihenőpark van. Amiben javulnunk kell, az nem is annyira a zöldfelület, hanem a közösségi terek kérdése. A Deák Ferenc és a Lövölde utca között gondolkozunk egy nagyobb közösségi tér kialakításán. Azt szeretném, hogy ezzel elindítsunk valamit, és egy évente megrendezett programmal tudjuk egy kicsit a körzet közösségét építeni. Látom, hogy együtt, egymást segítve sokkal könnyebben tudunk boldogulni. Vissza kell nyerni azt a húsz-harminc évvel ezelőtti attitűdöt, amit a lakótelepeken lehetett érezni, hogy sokkal erősebb és konstruktívabb közösséget alkottak a lakók.
A nagy egész mindig apróbb dolgokból áll össze, ezért beszéljünk a járdafelújításokról is!
A járdafelújítások kérdése azért is hangsúlyos, mert ez a körzet a belváros peremén található, nagy átmenő forgalommal bír a gyalogos és biciklis közlekedés szempontjából is. Tavaly a legnagyobb volumenű ilyen felújítás a Lövölde utcában volt. Ez a munka most is folyik. Az első ütem március végére készül el, de a második ütem is tervezés alatt van, ami azt jelenti, hogy év végére a teljes járda megújul a Lövölde utca azon szakaszán, ahol a bicikliút is van. Ez összességében egy huszonötmillió forintos beruházás. De kisebb járdaszakaszok felújítása is tervben van.
Komoly tervek vannak a Salétrom utca felújítására is..
A Salétrom utca felújítása régóta időszerű, hiszen nagyon rossz állapotban lévő felületről beszélünk. Ez a belváros peremén egy olyan hely, ahol szép sétány alakítható ki. Ennek a beruházásnak az első üteme negyvenöt millió forint, ami szerepel is a 2016-os költségvetésben, majd a következő években is ehhez hasonló összeggel folytatódik a Salétrom utca felújítása. Összesen mintegy kétszázmillió forintot fordít majd erre a város. Megújul az egész Németh László iskola előtti tér, a zöldfelületek, tervben van egy KRESZ-tanpálya is, illetve ha belefér a keretbe, akkor a közvilágítást is tudjuk korszerűsíteni.