-
Népművelők vándorgyűlése
A kétnapos szakmai fórumon résztvevők megismerkedhettek a város és környéke nevezetességeivel, ezután előadások és műhelymunka szerepelt a programban, valamint átadták a MANE kitüntetéseit is. A kétnapos Vándorgyűlést a Magyar Népművelők Egyesülete 2026. évi közgyűlése zárja.
2026.05.21. -
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Egyhangúlag fogadta el a közgyűlés a helyi autóbuszjáratok útvonalának és menetrendjének módosítását
A csütörtöki közgyűlés legfontosabb napirendi pontjaként a képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a helyi autóbuszjáratok útvonalának és menetrendjének módosítását. A pénzügyi terhek ismeretében újra tárgyal majd a testület a hálózat átalakításáról a június 24-i ülésén. A testület döntött arról is, hogy megindítják a közbeszerzési eljárást a Gellért újsor - Schwäbisch Gmünd utca közötti útszakasz megépítésére és a Lugosi utca felújítására.
2016.06.09. 11:09 |
A csütörtöki közgyűlés legfontosabb napirendi pontjaként a képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a helyi autóbuszjáratok útvonalának és menetrendjének módosítását. A pénzügyi terhek ismeretében újra tárgyal majd a testület a hálózat átalakításáról a június 24-i ülésén. A testület döntött arról is, hogy megindítják a közbeszerzési eljárást a Gellért újsor - Schwäbisch Gmünd utca közötti útszakasz megépítésére és a Lugosi utca felújítására.

A közgyűlés az első napirendi pontok között tárgyalt óvodaigazgatók megbízásáról, a testület hozzájárulását adta a Tolnai Utcai Óvodanál Oláhné Wágner Erika, illetve a a Gyöngyvirág Óvoda esetében Béndek Gáborné megbízásához. A közgyűlés tárgyalt az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról is, amely a kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzletekre vonatkozik. A rendelet hatálya a történelmi belvárosra nem terjed ki. A nyitvatartás korlátozásához az szükséges, hogy az üzlet 100 méteres körzetében lévő ingatlanok lakóinak kétharmada írja alá a kezdeményetést.

A közgyűlés legfontosabb napirendi pontjaként a képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a helyi tömegközlekedés szolgáltatójának kiválasztásával kapcsolatos intézkedést és a a helyi autóbuszjáratok útvonalának és menetrendjének módosítását. A napirend tárgyalásakor Farkas László önkormányzati képviselő módosító javaslatot fogalmazott meg, amely azt tartalmazta volna, hogy ne fogadják el véglegesen a menetrendet, és kérjék ki a KNYKK Zrt. költségszámítását arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerülne a 43-as és a 44-es járatok megtartása a jelenlegi menetrend szerint. A képviselő végül a módosító javaslatot visszavonta a vita után és megszavazta az előterjesztést.

A vita során Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a jelenlegi tömegközlekedés esetében olyan szolgáltatásról beszélünk, aminek folyamatosan csökken az utasforgalma annak ellenére, hogy a jegyek ára nem emelkedik. Cser-Palkovics András kiemelte, hogy a 43-as és 44-es buszok esetében jelenleg 53 járat van, az új hálózat bevezetésével pedig 71 járat lesz, amelyek pótolják a 43-as, 44-es buszokat. Ezek közül 16 db járat a Piac tér-Rendelőintézet között bármelyik irányban 13 perc alatt jut el. A polgármester hangsúlyozta azt is, hogy jelenleg aránytalan a közösségi közlekedés finanszírozása a megyei jogú városokkal szemben, hiszen a főváros annak az összegnek a tízszeresét kapja, mint az összes megyei jogú város együttvéve.

A vitában Szigli István, Mészáros Attila, Brájer Éva, Juhász László, Molnár Tamás Földi Judit, Horváth Miklós Csaba, Östör Annamária és Horváth Miklósné önkormányzati képviselők is elismeréssel szóltak a tervezett változtatásokról. Márton Roland képviselő szintén támogatásáról biztosította az előterjesztést, kiemelve, hogy a járatok sűrűsége a legnagyobb probléma Fehérváron és a XXI. századi életformához az igazodik, ha negyedóránként közlekednek a legfontosabb járatok. A közgyűlés végül elfogadta a helyi autóbuszjáratok útvonalának és menetrendjének módosítását tartalmazó előterjesztést azzal a feltétellel, hogy a pénzügyi terhek ismeretében újra tárgyal majd a testület a hálózat átalakításáról a június 24-i ülésén.
A közgyűlés döntött arról is, hogy 14 helyszínre 15 térfigyelő kamerát szerelnek fel. A beérkezett igények alapján többek között a Csitáry G. Emil uszoda, a Szabadságharcos út - Schwabisch Gmünd utca kereszteződése, a buszpályaudvar, a Palotai úti Hosszútemető parkolója, az Oskola utca - Goldziher Ignác köz sarok, az Õsz utca - Kígyó utca kereszteződése, a Gáz utca, a Malom utcai kríziskezelő központ, a III. Béla király tér, a Mura utca és a Széchenyi út érintett.
Székesfehérvár Önkormányzata támogatja a városi polgárőrség nagyobb szerepvállalását a közbiztonság megszilárdítása érdekében, ezért mintegy 10 millió forinttal támogatja a szervezetet 2016 december 31-ig. Döntés született arról is, hogy tábla őrzi majd Fehérváron Sára Gyula emlékét, a bronz domborművet Pintér Balázs készíti el kőkerettel.
Megindítják a közbeszerzési eljárást a Gellért újsor - Schwäbisch Gmünd utca közötti útszakasz megépítésére. Az út tehermentesíteni fogja a Kelemen Béla - Palotai út kereszteződést. Az út építésére a Varga-csatorna burkolás után kerül sor. A Bőrgyár úti fasort a platánfák kivételével kivágják, mert akadályozzák a csatorna burkolási munkálatait, de az ígéretek szerint a Városgondnokság új fákat telepít. A Varga csatorna nem lesz befedve, továbbra is nyílt csatorna lesz, a szélén szalagkorláttal. A Schwäbisch Gmünd utat 118 méter hosszú út köti össze a Gellért új sorral, 7 méter széles útburkolattal, kétszer egy sávval, az úttol zöldsávval elválasztva járda is épül. Az útszakaszon két zebra is lesz. Elindul a közbeszerzési eljárás a Lugosi utca felújítására is, az utcában kicserélik a kopóréteget, és a szembejövő forgalomnak kitérőket építenek.