Egyetemként működik augusztustól a Kodolányi János Főiskola

Augusztus elsejétől Kodolányi János Egyetem néven folytatja tevékenységét a Kodolányi János Főiskola. Székesfehérváron a művészeti oktatásra koncentrálnak majd - írja a főiskola közleményében. Az intézményben az elmúlt 25 tanévben mintegy 25 ezer hallgató végzett.
2018.07.18. 16:45 |
Egyetemként működik augusztustól a Kodolányi János Főiskola

Az intézményben tizenegy alapszakon, három felsőoktatási szakképzési szakon, három mesterszakon, több tucat szakirányú továbbképzésen csaknem háromezer diák tanul Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron.

Szabó Péter rektor úgy fogalmazott, hogy büszkék a most megkapott egyetemi címre és arra is, hogy egyedüli felsőoktatási intézményként ők kapták meg még 2014-ben a Magyar Termék Nagydíjat és a Minőség-Innováció európai díjat, amelyeket PIQ&Lead oktatási modellünkkel nyertek el. Mint írják hallgatóikat már az első félévtől kezdve projektfeladatokkal, szakmai gyakorlatokkal készítik fel a munka világára. Ennek köszönhetően a Kodolányin végzettek a magas szintű elméleti képzés mellett gyakorlati tapasztalattal is felvértezve kezdhetik meg karrierjük építését. A modell sikerességét bizonyítja, hogy hallgatóik 43 százalékát szakmai gyakorlatuk helyszínén azonnal alkalmazzák, végzett hallgatóik 91 százaléka fél éven belül munkát kap.

Szabó Péter szerint az egyetemi rang is azt bizonyítja, hogy jó úton járnak innovatív módszereikkel. A jövőben szeretnének oktatási helyszíneiknek saját profilt adni, Orosháza a társadalmi felelősségvállalás és a szociális munka irányába fog elmozdulni, Székesfehérvár a művészeti oktatásra koncentrál majd, Budapest pedig a magyar nyelvű képzések mellett a nemzetközi campus szerepét is be fogja tölteni.

Közélet

  1. Gyógyulás egy nap alatt

    A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.

    2025.12.03.
  2. Emlékdiplomás tanárok köszöntése

    Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.

    2025.12.02.
  3. Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron

    Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.

    2025.12.04.
  4. Finisben a csomópont átépítése

    Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.

    2025.12.04.