-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Egy Tornádó-pilóta élményei - Székesfehérváron a német katonai attasé
A német légierőben töltött évtizedekről, az ott szerzett élményeiről tart beszámolót Németország Budapesti Nagykövetségének katonai attaséja, Uwe Clemens alezredes. A „Repülési élményeim” című magyar nyelvű, vetített képes előadásra minden érdeklődőt várnak 2015. február 25-én, szerdán 17.00 órára a Helyőrségi Klubba.
2015.02.23. 11:48 |
A német légierőben töltött évtizedekről, az ott szerzett élményeiről tart beszámolót Németország Budapesti Nagykövetségének katonai attaséja, Uwe Clemens alezredes. A „Repülési élményeim” című magyar nyelvű, vetített képes előadásra minden érdeklődőt várnak 2015. február 25-én, szerdán 17.00 órára a Helyőrségi Klubba.
Az Albatrosz Repülő Egyesület meghívására Székesfehérvárra érkezik, és tart előadást a Német Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetségének katonai attaséja, akivel évek óta szoros kapcsolatban áll a fehérvári egyesület és annak Öreg Sasok Szakosztálya.
Uwe Clemens alezredes Tornádó-pilóta volt a német hadseregben. A katonai attasé az 1970-es évek legkorszerűbb repülőgépével teljesített több ezer óra repülés során szerzett élményeiről számol be vetítéssel egybekötött, magyar nyelvű előadásán. Az érdeklődők a személyes történeteken, tapasztalatokon keresztül képet kaphatnak a német légierőről is.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit 2015. február 25-én, szerdán 17.00 órára a Helyőrségi Klubba Székesfehérváron.