-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Egy lépésre a Volán a bajnoki címtől – Ismét nyertek a Fehérvári Ördögök
A Borsodi Jégkorong Liga negyedik mérkőzésén nem foglalkozott sokat az Alba Volán-FeVita az idegenbeli pálya hátrányaival, már az első percekben megnyugtató előnyre tett szert az Újpesti TE otthonában. A 4. percben Kovács Csaba talált Ocskay passzából a lila-fehérek kapujába, majd 31 másodperccel később Csibi József mattolta Sájevics kapust, akit rögtön lehívott a pályáról a Giblak-Ancsin edzőpáros... UTE - Alba Volán-FeVita 1-4 (0-2, 1-2, 0-0)
2006.03.14. 22:29 |
A Borsodi Jégkorong Liga negyedik mérkőzésén nem foglalkozott sokat az Alba Volán-FeVita az idegenbeli pálya hátrányaival, már az első percekben megnyugtató előnyre tett szert az Újpesti TE otthonában. A 4. percben Kovács Csaba talált Ocskay passzából a lila-fehérek kapujába, majd 31 másodperccel később Csibi József mattolta Sájevics kapust, akit rögtön lehívott a pályáról a Giblak-Ancsin edzőpáros.
Úgy tűnt a kapuscsere jó húzásnak bizonyult, mert Bernei biztos kézzel fogta a fehérvári próbálkozásokat (ha ő nem védett, akkor Holéczy lőtt az üres kapu mellé), egy darabig... A 31. percben még Peter Gallo váltott gólra egy újpesti emberelőnyt – ellőve ezzel az UTE összes puskaporát -, aztán a 33.-ban Michal Stastny fonák-legyintését, a 40.-ben pedig Ocskay Gábor távoli suhintását védte be Bernei, ez utóbbit emberhátrányból érték el a fehérváriak, 1-4.
A záróharmadban már a pénteki találkozóra tartalékolt a Volán, az Újpest pedig képtelen volt megszorongatni Pat Cotina alakulatát, így tűnik merész dolognak kijelenteni, hogy az ötödik meccsen története 7. bajnoki címéért korcsolyázik jégre az Alba Volán-FeVita.
BJL, döntő, 4. mérkőzés
UTE – Alba Volán-FeVita 1-4 (0-2, 1-2, 0-0)
Megyeri út, 1500 néző
Vezette: Koncz (Mayer, Kincses)
UTE: Sájevics – Jurasko, Nagy, Markó, Marcinek, Ondov, Horváth (1), Gallo 1(ee), Ladányi, Dubek, Baróti, Szajbert K., Drahovsky, Borbás, Szajbert P., Tolnai, Hetler, Szabó, Rusznyák, Buzás, Bernei (kapus). Vezetőedző: Eduard Giblak.
AVF: Budai – Svasznek, Kangyal, Csibi 1, Palovcik (1), Stastny 1, Sille, Buril, Kovács 1, Ocskay 1(eh) (1), Palkovics, Ennaffati, Tőkési (1), Simon, Holéczy (1), Gröschl, Borostyán, Vaszjunyin, Rajz, Majoross, Fodor, Hetényi (kapus). Vezetőedző: Pat Cortina.
Kiállítások: 12 ill. 10 perc