-
Győzött a Volán
A tabellán egy helyezés és két pont választotta el egymástól a Hydro Fehérvár AV19 és a Linz együttesét a forduló előtt. A Volán állt jobban, és ez nem változott a két gárda vasárnap délutáni derbije után sem, a hazaiak Trevor Cheek triplájával győztek.Hydro Fehérvár AV19 – Black Wings Linz 4–2 (2–0, 0–2, 2–0)
2025.12.21. -
Fehérvári döntő a fővárosban
A Fehérvár Kiskút TK játékosai, a háromszoros bajnok Tóth Amarissa és az első felnőtt bajnoki döntőjét játszó Fenyves Gréta csapott össze a Nemzeti Edzésközpontban. A szövetség tájékoztatása szerint Fenyves bátran kezdett, nyomás alatt tartotta a világranglista 260. helyén álló riválisát, és 6:2-re hozta az első szettet.
2025.12.21. -
Sportos évzáró a Bregyóban
A 101 éves ARAK idén is a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban tartotta hagyományos, karácsonyi évzáró rendezvényét. Az ünnepi műsor mellett díjazták az egyesület bajnokait és kiemelkedő eredményeket elért sportolóit.
2025.12.16. -
Évzáró a Volánnál
Világbajnoki sikert, valamint számos aranyérmet is magukénak tudhatnak az Alba Volán Öttusa Szakosztály ifjú sportolói. Az egyesület pénteken este tartotta évzáró rendezvényét.
2025.12.15.
Egy félidő alatt döntött, parádézott és tovább robog a Vidi
Rangadót rendeztek a Sóstói Stadionban a labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A listavezető Videoton a negyedik MTK-val játszott - és az első félidőben tényleg játszott ellenfelével! Szünetig három gólt lőttek a szellemesen és gyorsan kombináló hazaiak. Remek játékkal szerezte meg ötödik győzelmét a Vidi, amelyben folytatta góllövő sorozatát Nikolics Nemanja és először talált be a bajnokságban Feczesin Róbert.
Videoton FC - MTK 5-0 (3-0)
2014.08.23. 20:15 |
Rangadót rendeztek a Sóstói Stadionban a labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A listavezető Videoton a negyedik MTK-val játszott - és az első félidőben tényleg játszott ellenfelével! Szünetig három gólt lőttek a szellemesen és gyorsan kombináló hazaiak. Remek játékkal szerezte meg ötödik győzelmét a Vidi, amelyben folytatta góllövő sorozatát Nikolics Nemanja és először talált be a bajnokságban Feczesin Róbert.
Az alapcsapatnak is tekitnhető Calatayud - Szolnoki, Vinícius, Juhász, Stopira - Sándor (Feczesin), Simon A. - Oliveira (Alvarez), Kovács (Trebotic), Gyurcsó - Nikolics összeállításban lépett pályára a Vidi, a kezdőből két jubilánst is köszöntöttek kezdés előtt. Sándor György 250. meccse, Nikolics Nemanja pedig 100. gólja okán kapott ajándékot, és persze zúgó tapsot. A hozzá hasonlóan passzolós, kulturált focit játszó csapatként elkönyvelt MTK ellen, ahogy várható volt, a kissé csúszós talajon tartotta a labadát a Vidi, és ez nagyon hamar meghozta a vezetést: a 2. percben Gyurcsó elszáguldott a jobb oldalon, beadása után Juhász és Nikolics még nem, a kipattanóra érkező Kovács azonban a kapuba lőtt. Sokkolhatta volna még jobban a Vidi az MTK-t, de az 5. percben Sándor kihagyta a kihagyhatatlant: Gyurcsó kapufája után a földről feltápászkodó Hegedűs kapusba lőtt, az üresen tátongó kapu helyett...
Kanta szabadrúgása volt a vendégek első életjele, de Calatayud védett, a 12. percben pedig megint jött Gyurcsó: Oliveira remek indításával nagyszerűen lépett ki, és 15 méterről higgadtan a jobb alsóba gurított. Az MTK alapvetően veszélytelenül ment előre, a 26. percben Horváth 30 méteres lövése sem okozott gondot Calatayudnak. Pár másodperc múlva ellenben Hegedüsnek bravúr kellett Gyurcsó löketénél és még az sem volt elég: a kipattanót elveszítette az MTK, Sándor mesterien indított, Kovács pedig gyönyörű mozdulattal, jobb külsővel tekert a kapu jobb oldalába. Nem lehetett nem észrevenni, mit jelent a Carillótól kapott bizalom a Gyurcsó, Kovács kettősnek! A 31. percben Vinícius blokkolta az addigi legnagyobb MTK-helyzetben Tamayo lövését. Több jó támadást is végig vitt a félidő hátralévő részében a Vidi, egyértelműen idei legjobb produkciójával vezetett 45 perc után 3-0-ra.
Érthető volt, hogy Garami József, az MTK mestere cserélt a szünetben, de megtette ezt Joan Carillo is: Kovács István helyett Trebotic érkezett - aligha Kokó teljesítménye miatt... Sándor 17 méteres kísérlete vezette be a játékrészt, ezt védte Hegedüs, az 54. percben viszont megint tehetetlen volt a vendégkapus. A Vidi szezonbéli nyerő koreográfiája szerint Gyurcsó ívelt be szögletet, Juhász fejelt - és csak azért nem ő lett a gólszerző, mert a berobbanó Nikolics a vonal előtt még beljebb segítette a labdát. Zsinórban hatodik meccsén is betalált a Vidi csatára! A 76. percben Szolnoki mentett nagyot a kilépő Frank elől, ennél nagyobbat csak Nikolics a másik kapunál, amikor Simon gólba tertó fejese róla pattant ki... A 79. percben Horváth döngette meg a kapufát egy hazai labdavesztés után, és Vass Patrik is közel járt a szépítéshez a 87. percben, de Calatayud remekelt. A slusszpoén az első fehérvári bajnoki gólját szetrző Feczesiné volt, aki sarokkal húzta be Gyurcsó gólpasszát a 91. percben. Nagyszerű hangulatban ért véget a meccs, ami érthető: továbbra is száz százalékos az egyre jobban játszó Videoton!
Videoton FC - MTK 5-0 (3-0)
Gl.: Kovács 2, Gyurcsó, Nikolics, Feczesin
Gl.: Kovács 2, Gyurcsó, Nikolics, Feczesin

