Egy állati jó délelőtt a Napraforgó Városi Táborban

Állati jó napot tartottak ma a Napraforgó Városi Napközis Táborban; gyerekek óriásnyúllal, díszes galambokkal és baromfikkal ismerkedtek a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete jóvoltából. A táborból további két turnus van hátra, melyekre még lehet jelentkezni a tabor@varosgondnoksag.hu e-mail címen.
2018.07.23. 12:15 |
Egy állati jó délelőtt a Napraforgó Városi Táborban

A V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete már több alkalommal bekapcsolódott a Napraforgó Városi Napközis Tábor programjába.

Fontos, hogy a gyerekek, az „emberpalánták” megismerkedjenek az állatokkal, mert így a természethez való kötődésük és szeretetük jobban megnyilvánul. Nemcsak beszélünk nekik az állatokról, hanem egészen közelről meg is mutatjuk nekik az állatokat.” – emelte ki Szűcs Antal, az egyesület elnöke.

A gyerekek láthatták, sőt simogathatták és etethették is a táborba kihozott nyulakat, köztük a magyar óriásnyulat, de megismerték a fehérvári bukógalambokat, és több, Japánból, illetve Kínából származó díszgalambot és díszbaromfit is.

A Napraforgó Táborban közel 250 jelentkezővel hétfőn elkezdődött a negyedik turnus, melynek további programjában szerepel kézművesség, honvédségi és rendőrségi bemutató, hagyományőrzés, egészségvédelem, sport és lövészet. „A táborban a gyerekek a szabadban és közösségben vannak.” - hangsúlyozta Lőrincz Tímea táborvezető. Tájékoztatása szerint a még hátralévő két turnusra várják a Székesfehérváron tanuló általános iskolásokat. Jelentkezni a választott turnust megelőző előző hét szerdáig lehetséges, személyesen a Bregyó Sportcentrumban, vagy a tabor@varosgondnoksag.hu e-mail címen.