-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Egészségnapot rendeztek Csalán
Szombaton reggel 8 órától egészen 11 óráig Egészségnapot rendeztek Csalán. Az eseményen szűrésekkel, mérésekkel és mindenre kiterjedő orvosi tanácsadással várták a városrésben élőket a HSZI munkatársai. A programnak a Csalai Picur büfé adott otthont. A Csalai Egészségnapon részt vett Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka, önkormányzati képviselője is.
2014.07.05. 14:11 |
Szombaton reggel 8 órától egészen 11 óráig Egészségnapot rendeztek Csalán. Az eseményen szűrésekkel, mérésekkel és mindenre kiterjedő orvosi tanácsadással várták a városrésben élőket a HSZI munkatársai. A programnak a Csalai Picur büfé adott otthont. A Csalai Egészségnapon részt vett Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka, önkormányzati képviselője is.

Az érdeklődőket többek között általános állapotfelméréssel, dietetikai tanácsadással, testtömeg-index (BMI) számítással, testzsír-, vérnyomás-, vércukor- és koleszterinméréssel és az ezekkel kapcsolatos tanácsadással is várták a Csalai Picur büfében. Az ingyenes egészségnapon reggel 8 és délelőtt 11 óra között nyílt lehetőségük a városrészben élőknek, hogy elvégezhessék a vizsgálatokat.

Az eseményen Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka is ott volt. „Az egészséges életmód terén jelentkező esélyegyenlőtlenségeket kezdtük el kiküszöbölni ezekkel az egészségnapokkal. Akik messzebb laknak a város központjától, sokkal nehezebben jutnak el a szűrésekre. Ezek a programok azonban nagyon jó alkalmat teremtenek arra, hogy minél több ember tudja kihasználni ezt a lehetőséget a szabadidejében. Azt hiszem, sikeres ez a program, mivel mindenki elkezdett erre odafigyelni, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy szívesen járnak ezekre az egészségnapokra az emberek. Úgy gondolom, az egészsége mindenkinek egyaránt fontos, éppen ezért lényeges, hogy minél többen eljönnek ezekre az alkalmakra” – mondta Östör Annamária.

A programon Östör Annamária meghívására Dr. Pásztor László, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének egészségfejlesztési osztályvezető főorvosa is megjelent. Az osztályvezető főorvos tájékoztatása szerint a magas vérnyomás és a cukorbetegség a két legjellemzőbb betegség Magyarországon. Dr. Pásztor László elmondása alapján a Fejér megyei statisztikák szerint a felnőtt lakosság 30-40 százalékát kezelik magas vérnyomással, amely komoly szövődményeket is okozhat. A másik jellemző itthoni probléma a cukorbetegség. Hazánkban 600 ezer és 1 millió közé becsülik a cukorbetegek számát, amely a helytelen táplálkozásnak és a kevés mozgásnak köszönhető.