-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Egészséges helyi élelmiszerekből válogathatunk a II. Fejér Megyei Termelői Mustrán
A magyar, helyben előállított vagy megtermelt, egészséges élelmiszerek fogyasztását népszerűsíti a II. Fejér Megyei Helyi Termék Mustra és Vásár. A kétnapos szakmai és vásári rendezvény szeptember 30-án és október 1-jén lesz. Közel 1000 féle árura lehet majd számítani a Jancsár kertben, a hagyományos élelmiszerek mellett kiváló minőségű bio-, glutén és laktózmentes termékek is megtalálhatók lesznek.
2016.09.27. 12:17 |
A magyar, helyben előállított vagy megtermelt, egészséges élelmiszerek fogyasztását népszerűsíti a II. Fejér Megyei Helyi Termék Mustra és Vásár. A kétnapos szakmai és vásári rendezvény szeptember 30-án és október 1-jén lesz. Közel 1000 féle árura lehet majd számítani a Jancsár kertben, a hagyományos élelmiszerek mellett kiváló minőségű bio-, glutén és laktózmentes termékek is megtalálhatók lesznek.

A magyar, helyben előállított vagy megtermelt, egészséges élelmiszerek fogyasztásának további bővítése érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Jancsárkert Piac és Közösségi Egyesület megszervezi a II. Fejér Megyei Helyi Termék Mustrát és Vásárt. A rendezvény első napján, pénteken szakmai program keretében, neves előadók prezentálásában az őstermelők, kistermelők, a termelői piacok résztvevői számára tájékoztatókat, konzultációkat szerveznek pályázati, élelmiszerbiztonsági és értékesítési kérdésekről. A konferenciával egyidőben, pénteken délelőtt a Jancsár kertben az iskolai osztályok az almalékészítés folyamatát kísérhetik végig. A szombati nap a nagyközönségé lesz, Fejér megyei termelők és kézművesek sokasága árusítja portékáit a Jancsár piacon. Közel 1000 féle árura lehet majd számítani, a hagyományos élelmiszerek mellett kiváló minőségű bio-, glutén és laktózmentes, valamint paleo termékek is megtalálhatók lesznek. Aki pedig megéhezik, kedvére válogathat a pecsenyék, hurkák, kolbászok közül, de lesz kürtőskalács és házi sütemény is.

Kiss Norbert Ivó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezetének elnöke elmondta, a rendezvény célja, hogy minél többen fogyasszanak egészséges magyar élelmiszert. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jó minőségű élelmiszerek sokszor több száz, vagy ezer kilométert utaznak a termőföldtől a boltokig, holott lehet, hogy a szomszédban is van olyan, vagy még jobb minőségű termék. Kiss Norbert Ivó
szólt arról is, hogy a megváltozott őstermelői nyilvántartásnak köszönhetően a vevők az interneten is utánazhetnek, hogy valóban őstermelő-e akitől vásárolnak.
"A Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület már a 200. megrendezett szombati piac felé tart, nagy öröm, hogy ismét lehetőséget kaptunk a rendezvény megszervezésére. A második mustra szakmai programja tartalmasabb lesz az elsőnél, a nyüzsgő vásári programot pedig színpadi műsorral egészítjük ki." - hangsúlyozta Schultz György, a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület elnöke, aki kiemelte, a termelői mustrával akkor érnek el eredményt, ha újabb lépést tudunk tenni a helyi termékek fogyasztása felé. Schultz György ismertette a termelői mustra szlogenjét is, amelyet gyimesi útjáról hozott magával: "Helyit eszem, helyinél veszem, mert helyin az eszem"..