Edison 100 - szavazz a székesfehérvári Alba Innovárra!

Az Edisonplatform Gondolkodó Körének szakmai döntése alapján az Alba Innovár is felkerült a 2020-as Edison100 listára. Idén szülők is jelölték a gyerekeket fejlesztőket, és a 440 jelölés feldolgozása és szűrése után végül szakmai zsűri választotta ki azt a százat, amelyekre augusztus 25-ig lehet szavazni.
2020.08.24. 09:10 |
Edison 100 - szavazz a székesfehérvári Alba Innovárra!

A divány.hu oldalon augusztus 25-ig lehet szavazni a kedvenc, gyerekeket fejlesztő Edison100-as kezdeményezéseire, így az Alba Innovárra is.

100 gyerekeket fejlesztő kezdeményezés, akiktől érdemes tanulni

Az Edison100 az a száz innovatív és jövőbarát kezdeményezés, amelyek óvodások és iskolások jövőben kritikus tudását és készségeit fejlesztik iskolai kereteken túl 2020-ban. Idén szülők jelölték a gyerekeket fejlesztőket, és a 440 jelölés feldolgozása és szűrése után végül szakmai zsűri választotta ki azt a százat, amelyet most bemutatnak a szülőknek. Az Edisonplatform egyik célja, hogy hiteles iránytűként segítsen a szülőknek, akik keresik a lehetőségeket a gyerekeik fejlesztéséhez, és szeretnének tudatosan készülni a jövőre.

A lista szereplői közül saját kategóriájában legkiemelkedőbbeket augusztus 26-án díjazzák, emellett mától közönségszavazás is indul, hogy kiderüljön, a szülők és pedagógusok véleménye szerint, melyik kezdeményezés érdemes a közönségdíjra.

Az Edison100-asok a játékos tanulásra, a pozitív megerősítésre, az élményalapú oktatásra építenek, és az oktatásra nem mint a “tananyag leadására”, hanem közös, játékos folyamatra tekintenek.

Az innovatív, gyerekeket fejlesztők felkutatása és elismerése mellett az Edisonplatform arra is kíváncsi volt, hogyan látják a magyar szülők a gyerekeik jövőjét. Az Edisonplatform és Gemius közös kutatása alapján a magyar szülők toplistáján a kommunikáció, a kitartás, a problémamegoldás és az alkalmazkodókészség szerepelt, amikor arról kérdezték őket, mire van szüksége a gyerekekeknek ahhoz, hogy jól boldoguljanak az életben.

“A jövőben a specializált, dobozolt szaktudás mellett felértékelődnek azok a képességek, amelyek minden helyzetben, és bármilyen váratlan, dinamikusan változó szakmában, iparágban, világban relevánsak. Az lesz a fontos, hogy merünk-e a bátorságunkra, kíváncsiságunkra, kreativitásunkra támaszkodva alkalmazkodni a kihívásokhoz - és erre kell tanítanunk, bátorítanunk a gyerekeket is. Ezt a magyar szülők közül is sokan érzik. Mi abban szeretnénk segíteni nekik, hogy megmutatjuk, hol tudják ezt elkezdeni.” - mondta Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője.

Az idei lista száz kezdeményezése Komáditól Szombathelyig, 187 városban, köztük Székesfehérváron kínál olyan lehetőségeket és programokat, amelyek a jövőben fontos tudást és képességeket fejlesztik az iskolai kereteken túl. 

A szülők és pedagógusok is kiválaszthatják a kedvencüket

Az idei Edison100 kezdeményezéseire augusztus 6-án kezdődik a közönségszavazás. Augusztus 25-ig mindenki leadhatja a voksát szavazásban a divány.hu oldalán arra a kezdeményezésre, amely a legkedvesebb számukra. A szavazás lezárását követően a legtöbb voksot kapó szervezet megkapja az Edisonplatform közönségdíját. Az Edison100 díjátadóra augusztus 26-án kerül sor, amikor minden kategória legjobbját díjazza a Gondolkodó Kör és a Edisonplatformhoz eddig csatlakozott cégek képviselői.

Menő cégek a gyerekek jövőjéért

Az Edisonplatformhoz eddig 12 menő cég csatlakozott, akik segítik az Edisonplatform tevékenységét. A szervezők menő cégeknek nevezik azokat a vállalati szereplőket, akik anyagi támogatáson túl a személyes elköteleződésükkel is a kezdeményezés mögé álltak: Bodor Péter az Aegontól, Szűcs Judit a Coca-Cola Magyarországtól, Márton Katalin a Praktiker képviseletében, Harnisfőger Tímea a job.hu-tól, Knezevics Viktor a BP-től, Fertig Balázs a MOL Nyrt -t képviselője, és Nagy György a Sigma Technology-tól. Csatlakozott továbbá Gazsi Zoltán az Eisberg-től, Uzsák Éva Virág a Kincentric Magyarországtól, Varga Eszter a Pannonhitel Zrt. vezetője, Sárdi Dániel a Prezi képviseletében, valamint az Arm Hungary csapata.

Fehérvári színes

  1. Tavaszköszöntő ajándékkoncert a sportcsarnokban

    Szendy Szilvi és Peller Károly műsorával várják a nyugdíjasokat március 25-én az Alba Regia Sportcsarnokban. A Szépkorúak Tavaszköszöntőjére ingyenes a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

    2026.03.20.
  2. Harc a paraziták ellen

    Belső ellenségek – harc a paraziták ellen címmel folytatódik a Herbarius programsorozat. Lencsés Rita gyógynövényszakértő március 22-én, vasárnap 16.00 órára várja az érdeklődőket a Fekete Sas Patikamúzeumban.

    2026.03.20.
  3. Város ünnepi díszben

    Egy nagyon izgalmas ismeretterjesztő sétára invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A program olyan 80 évvel ezelőtti nevezetességek, fejlesztések, emlékek nyomán vezet, melyek Szent István halálának 900. évfordulójára készültek. A túra március 21-én, szombaton 15.00 órakor a Tourinform Irodától indul, időtartama körülbelül egy óra.

    2026.03.20.
  4. Tavaszi napéjegyenlőség - pénteken délután köszönt ránk a csillagászati tavasz

    Március 20-án délután 15:46-kor léptünk át a tavaszba. Ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik és ilyenkor a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben

    2026.03.20.