-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Ecuadori koncertkörútja előtt a Városházán mutatja be új műsorát a Kákics együttes
Ecuadorba indul koncertkörútra február közepén a Kákics együttes. A zenekar a Hajts kocsisom szép hazámon, Nagy-Magyarországon át című összeállítással készül Dél-Amerikába. A műsort még az utazás előtt megismerheti a székesfehérvári közönség február 10-én, vasárnap este a Városházán.
2019.01.28. 15:01 |
Megjöttek a bonciások; Szélről legeljetek; Egy szem búza, két szem rozs; Táncolj kecske, ne állj meg!; Derék gyerek a prücsök – csak néhány azon dalok közül, melyeket beválogatott vadonatúj műsorába a Kákics együttes. A többek között csángó, rábaközi, széki, moldvai, felcsíki és mezőségi dallamokat bemutató összeállítással a dél-amerikai Ecuadorba indul koncertkörútra a Kákics együttes.
A zenekar itthon is kinyitja a vándorbatyuját és szabadjára engedi a kedves dallamokat és táncokat a székesfehérváriak örömére. A Hajts kocsisom szép hazámon, Nagy-Magyarországon át című műsort február 10-én, vasárnap 18 órától ismerheti meg a közönség a Városháza Dísztermében. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, a belépés díjtalan.