-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Dudás Patríciát választották idén Fehérvár Szépévé
Döntőjéhez érkezett szombaton a Fehérvár Szépe - Fejér Megyei Hírlap Királynője 2016-os versenysorozata. A döntőre a Vörösmarty Színházban került sor, ahol a 18 éves, Mátyásdombon élő Dudás Patrícia fejére került a korona. A barna hajú, kék szemű szépségnek Fehérvár a szíve csücske és mindennél nagyobb vágya volt, hogy a megyeszékhely királynője lehessen.
2016.08.06. 22:43 |
Döntőjéhez érkezett szombaton a Fehérvár Szépe - Fejér Megyei Hírlap Királynője 2016-os versenysorozata. A döntőre a Vörösmarty Színházban került sor, ahol a 18 éves, Mátyásdombon élő Dudás Patrícia fejére került a korona. A barna hajú, kék szemű szépségnek Fehérvár a szíve csücske és mindennél nagyobb vágya volt, hogy a megyeszékhely királynője lehessen.
fotók: Koppán ViktorIdén 14. alkalommal hirdették meg idén a Fehérvár Szépe - Fejér Megyei Hírlap Királynője versenysorozatot, a megmérettetésre az ország minden részéből várták a jelentkezőket. A döntőbe jutott fiatal hölgyek közül tizenegy versenyző székesfehérvári, de Baracskáról és Mátyásdombról is érkeztek szebbnél szebb fiatal hölgyek. Az elődöntőt június 22.én rendezték a Novotel Hotelben, majd a Hiemer-házban fotózták a résztvevőket. Az ezt követő egyhetes felkészítés során a lányok mozgását csiszolták, megismerkedtek a sportrúdtánc alapjaival is. Csapatépítő programokon is részt vettek, reneszánsz ruhában fotózták őket a Bory várban, fociztak a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia sportolóival, estélyi ruhás divatbemutatót tartottak az Alba Plazában.

A döntőt szombaton este rendezték meg a Vörösmarty Színházban, ahol a 18 éves, Mátyásdombon élő Dudás Patrícia fejére került a korona. A kék szemű szépségnek Fehérvár a szíve csücske és mindennél nagyobb vágya volt, hogy a megyeszékhely királynője lehessen. Patrícia számos hasonló versenyen vett már részt, 2015-ben például az Ezerjó szépségverseny királynője lett. A 167 cm magas, 50 kg súlyú, barna hajú és kék szemű szépség legnagyobb vágya teljesült be szombat este: ő lett Fehérvár Szépe, a megyeszékhely királynője. A királynő első udvarhölgyének Bóta Klaudiát, második udvarhölgyének Dula Dorinát választották.