Drámai küzdelemben maradt alul az Alba Volán

 Az első kör utolsó ellenfeleként régi ismerőssel kellett megküzdenie az Alba Volán SC jégkorong csapatának az Erste Bank Eishockey Liga kilencedik fordulójában. Az Interligában már sok nagy csatát vívott egymással a magyar bajnok és a szlovén Olimpija Ljubljana, de az osztrák ligában való szereplés egészen másfajta pikantériával fűszerezte a két alakulat összecsapását. A szlovénok a nyáron jócskán megerősödtek, kicsit jobban felkészültek az EBEL megmérettetéseire, több kanadai játékossal acélosították keretüket, s hogy ez jól sikerült az bizonyítja, hogy az Olimpija a tabella harmadik helyén állt két pont hátránnyal a forduló előtt.
2007.10.14. 20:52 |
 Az első kör utolsó ellenfeleként régi ismerőssel kellett megküzdenie az Alba Volán SC jégkorong csapatának az Erste Bank Eishockey Liga kilencedik fordulójában. Az Interligában már sok nagy csatát vívott egymással a magyar bajnok és a szlovén Olimpija Ljubljana, de az osztrák ligában való szereplés egészen másfajta pikantériával fűszerezte a két alakulat összecsapását. A szlovénok a nyáron jócskán megerősödtek, kicsit jobban felkészültek az EBEL megmérettetéseire, több kanadai játékossal acélosították keretüket, s hogy ez jól sikerült az bizonyítja, hogy az Olimpija a tabella harmadik helyén állt két pont hátránnyal a forduló előtt.

 A tabellán elfoglalt helyezések közötti különbség ellenére a sereghajtó Alba Volán kezdett jobban. A kék-fehérek bátor támadásokkal figyelmeztették a Ljubljanát, s többször is Westlund kapusnak kellett hárítania, leginkább David Gosselin próbálkozásai nyomán. Az Olimpija csak akkor került fölénybe, amikor emberelőnyben hokizhatott, de sem a szlovénok, sem a magyarok nem találtak a kapuba emberfórból, sőt, teljes létszámban sem, így eseménydús, de gólnélküli első harmadot produkáltak a csapatok.
 
 A második periódusban aztán bepótolták a csapatok azt, amiről az elsőben megfeledkeztek, összesen hatszor rezdültek a hálók. Előbb a harmadot nagy elánnal kezdő fehérváriak hibáztak óriásit, a 22. percben Tokaji Viktor adott el egy korongot, amivel Intranuovo indult meg, Murichoz passzolt, aki nem hibázott Budai kapujánál, 0-1.
Szerencsére gyorsan jött a válasz. A 24. percben kiállításra emelte kezét az osztrák bíró, de még játékban volt a korong, így Budai helyett is mezőnyjátékos jött a jégre, s a létszámfölényes támadást Kurt MacSweyn fejezte be góllal, Horváth András passzát követően vágta a pakkot a hálóba, 1-1.
 A Volán továbbra is nagy erőket mozgósított a vezető találat érdekében, de a védők megint hibáztak, a 26. percben Dostal adta el a korongot saját harmadán belül, s Kenny Corupe köszönte szépen, élt a sansszal, Music lövéséből lecsorgó korongot ütötte a fehérvári kapuba…
 Alig telt el kettő és fél perc, amikor megint egyenlő volt az állás. Káprázatos akció végén Benk András passzolt vissza a kapu mögül középre, ahol Gröschl Tamás egy igazítás után Westlund mellett lőtt a hálóba, 2-2.
 Ezzel még nem volt vége, a hazaiak emberelőnyben foglalatoskodtak támadásban, de megint eladták a kornogot, Muric indult meg, aki Corupe-hoz passzolt, a kanadai pedig elfektetve Budait szerezte saját maga második, csapata harmadik és egyben vezető találatát.
 Már-már úgy tűnt Olimpija vezetéssel zárul a harmad, de a játékrész végén kettős emberelőnyben kerültek a kék-fehérek – McCarty és Michell ültek a büntetőpadon – hét másodperccel a dudaszó előtt pedig Tokaji passzolt Palkovics Krisztiánhoz, aki a kékvonalról kapásból bombázott a kapuba, 3-3.

 A harmadik harmad is igazi izgalmakat és remek iramot hozott. A 42. percben Gosselin lövését követően a szurkolók többsége szerint a kapu belső vasáról pattant vissza a korong a mezőnybe, a bíró azonban kapuvast látott, így tovább engedte a játékot… A fehérváriak elszántan rohamoztak, de a befejezéseknél rendre Westlund volt a végállomás. A hajrában egyre kiélezettebb volt a csata, amikor is egy szlovén szabálytalan ságot nem torolt meg a játékvezető, ugyanabban az akcióban Ocskayt viszont vétkesnek vélte, és kiküldte kettő percre. Az emberelőnyt persze beverte az Olimpija az 54. percben: Vnuk lövésébe Intranuovo tette bele az ütőjét, a korong pedig a fehérvári kapuban landolt.
 A hátralevő időben hiába próbálkozott az egyenlítéssel a Volán, az utolsó percben Jan Jasko kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, sőt az utolsó 18 másodpercben egy ljubljanait is kiállítottak – a vége maradt a 4-3-as Olimpija-győzelem.
 Az Alba Volán tehát egy teljes kör után még mindig nyeretlen, pedig nagyon közel volt a győzelemhez. Kérdés, a sikertelenség mennyire keseríti, és kedvetleníti el a Volán játékosait…?

 Alba Volán SC – Olimpija Ljubljana 3–4 (0-0, 3-3, 0-1)

 Székesfehérvár, 1200 néző
 Vezette: Altersberger (Wittmann, Kaspar)

 AV: Budai – Tokaji (2), Horváth (1), Kovács, Ocskay (1), Palkovics 1(2xee), Dostal, Ondrejcik, Stastny, Gosselin, MacSweyn 1, Svasznek, Kangyal, Gröschl 1, Benk (1), Vaszjunyin (1), Sofron, Borostyán, Majoross. Vezetőedző: Jan Jasko

 OL: Westlund – Mitchell, Kuznik, Jardine (1), Music (1), Corupe 2 (második eh), McCarty, Tavzelj, Intanuovo 1(ee) (1), Muric 1, Vnuk (1), Ciglenecki, Pavlin, Yarema, Kontrec, Zupancic, Avgustincic, Groznik. Vezetőedző: Ildar Rahmatullin

 Kiállítások: 10 ill. 16 perc