Doberdó hőseire emlékeztek a 17-es Honvéd Gyalogezred emlékművénél

Július 18-a az első világháborúban harcolt Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred Emléknapja. Az alkalom tiszteletére Székesfehérvár Önkormányzata és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága hagyományosan minden évben közösen szervez megemlékezést a Zichy ligetben, az oroszlános emlékműnél.

A 17-es gyalogezred több ízben elveszítette a puskáinak zömét, az emberveszteségek óriásiak voltak. A 2. isonzói csatában, július 18-án is így történt és ez a nap lett az ezred emléknapja.

Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi álllamtitkár megemlékező beszédében kiemelte, hogy a Székesfehérvári Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred katonái hittel és bizalommal szolgálták a hazát. „A történelemkönyvekben gyakorta úgy írnak róluk, mint a háború áldozatairól, de mi tudjuk és valljuk, hogy hősök voltak. Nem mindig azok a történelem hősi halottai, akik diadalmasan bevonulnak az emlékezet nagy Pantheonjába. Az igazi hőseink, azok az elfeledett honvédők, akiket névtelenül eltemettek. A haza, - írja a költő, - amit mi magunkban hordunk, s ami nem veszhet el, mert egy az emberekkel. A haza él. Úgy él, hogy minden egyes élet hozzátett egy világot, egy kis égitestet, amely aztán percekre, évekre vagy évtizedekre képes volt megvilágítani azt.”

A megemlékezés végén koszorúzással is tisztelegtek a 17-esek emlékművénél.

Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere arról is beszélt, hogy Magyarország az első világháborúban több mint hárommillió katonát adott, amelynek több mint a felét veszteség érte. "734 ezer katona fogságba esett, 743 ezer fő megsebesült, 661 ezer honvéd meghalt. A 96 zászlóaljból a háború végére már csak 41 létezett. Ezek a puszta számok, a nagy háború összegzése. A kiemelkedő katonai helytállásé, a rengeteg emberi tragédiáé és a gigantikus anyagi veszteségé. A világháború nagy küzdelmeiből a 17. gyalogezred is derekasan kivette a maga részét, ahogy arról az ezredparancsnok, Márkosfalvy Sipos Gyula nyugalmazott tábornok is ír a borzalmas harcokat megörökítő könyvében. A háború 52 hónapját a 17-esek kisebb megszakításokkal az első vonalban, harcban, ütközetben töltötték - többnyire túlerőben lévő ellenséggel szemben. Jártak a Monarchia összes harcterén, részt vettek valamennyi nagyobb csatában. Szerbia hegyei, Doberdó sziklái, Volhínia végtelen rónasága és Erdély bércei közt számtalan hős porlad, talán névtelenül. Ezen helyek, a székesfehérvári ezred önfeláldozó kötelességtudatának, az igazi magyar vitézség és a hazaszeretet csodálatos megnyilatkozásának örökérvényű színhelyei maradnak. Hősi halottainkkal szemben kötelességünk a kegyeletet leróni, és utódainknak az önfeláldozó honvédek történetét átörökíteni. Ennek szimbóluma ez az emlékmű is, amely jövőre lesz száz esztendeje annak, hogy itt állva hirdeti a székesfehérvári 17-esek háborús helytállását.”