-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Diáktanács jött létre Dunaharasztiban is
A novemberben Székes- fehérváron tartott Országos Diák- parlamentben megkezdett munka folytatásaként hétfő délután Dunaharaszti lett a második olyan város, ahol diáktanács jött létre. A hírt Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila tette közzé facebook oldalán, aki örömét fejezte ki, hogy egyre több helyen ismerik fel a diák önkormányzati rendszer előnyeit, lehetőségeit.
2015.05.12. 08:14 |
A novemberben Székesfehérváron tartott Országos Diákparlamentben megkezdett munka folytatásaként hétfő délután Dunaharaszti lett a második olyan város, ahol diáktanács jött létre. A hírt Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila tette közzé facebook oldalán, aki örömét fejezte ki, hogy egyre több helyen ismerik fel a diák önkormányzati rendszer előnyeit, lehetőségeit.

„A novemberi, székesfehérvári Országos Diákparlament után Dunaharaszti a második olyan város, ahol városi diáktanács alakult meg. Örülök, hogy egyre több helyen ismerik fel a fiatalok az ebben rejlő lehetőségeket. Jó munkát kívánok a Dunaharaszti Diáktanácsnak!” – írta közösségi oldalán Mészáros Attila.
