-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Diákparlamentet szerveztek a Belvárosi I. István Középiskolában
Iskolai diákparlamenti ülést tartottak ma délután a Belvárosi I. István Középiskolában. A tanácskozáson szó esett az októberi, megyei szintű fórumról, majd a novemberben, Székesfehérváron megrendezésre kerülő Országos Diákparlamentről, annak jelentőségéről és feladatairól. Titkos szavazás során dőlt el, hogy az intézményt Keresztyén Karolina 10. évfolyamos tanuló képviseli a megyei tanácskozáson.
2014.09.18. 17:23 |
Iskolai diákparlamenti ülést tartottak ma délután a Belvárosi I. István Középiskola székhelyintézményében. A tanácskozáson szó esett az októberi, megyei szintű fórumról, majd a novemberben, Székesfehérváron megrendezésre kerülő Országos Diákparlamentről, annak jelentőségéről és feladatairól. Titkos szavazás során dőlt el, hogy az intézményt Keresztyén Karolina 10. évfolyamos tanuló képviseli a megyei tanácskozáson.

Szeptember 1-19-e között az ország valamennyi általános és középiskolájában, illetve kollégiumában megszervezik az intézményi szintű diákparlamenti üléseket, melyeket októberben megyei szintű fórumok követnek. A hosszas előkészítő munka után november 21-23-a között Székesfehérváron rendezik meg az Országos Diákparlamentet 320 általános és középiskolás diák, valamint az őket kísérő pedagógusok részvételével. A fiatalok legfőbb érdekegyeztető, országos fórumát 1990 óta Budapesten és Zánkán tartották, a megyei jogú városok közül elsőként Székesfehérvár kapta meg a rendezés jogát. Tárgyalnak majd a tanulási tapasztalatokról és lehetőségekről, a diákönkormányzatok működéséről és jogainak érvényesítéséről, valamint az intézményi szinten megjelenő, de ezen túlmutató jelentőségű kérdésekről.

A székesfehérvári iskolákban nagyrészt már lezajlottak, illetve folyamatban vannak az intézményi szintű tanácskozások, ahol döntenek arról, hogy ki képviselje az intézményeket október 1-jén a városban megrendezésre kerülő Fejér megyei Diákparlamenten. Innen 14 delegáltat küldenek a novemberi országos fórumra.

A Belvárosi I. István Középiskola székhelyintézményében ma délután tartották az iskolai diákparlamentet Mészáros Attila tanácsnok, Kozma Péter és Lovász Katalin igazgatóhelyettesek, Thardi-Veres Márta, a Diákönkormányzatot segítő pedagógus, Boros Norbert DÖK elnök, valamint az osztályokat képviselő diákok részvételével. Mészáros Attila köszöntőjében elmondta: „Az Országos Diákparlament az egyetlen olyan, törvénybe iktatott fóruma az oktatásügynek, melynek keretében az oktatásért felelős minisztérium vagy államtitkárság közvetlenül kikéri a diákság véleményét. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Budapest és Zánka után, a megyei jogú városok közül elsőként Székesfehérvár adhat otthon ennek a felmenő rendszerben zajló tanácskozásnak.” Hozzátette: november 21-én, a Vörösmarty Színházban plenáris ülésekkel kezdődik majd a program, amely 22-én szekcióülésekkel folytatódik, majd 23-án a felsőoktatásról és a közoktatásról rendeznek fórumot.