Csatasorba álltak! - bakaruhát öltöttek az MH 43-nál

Kevesen morzsolódtak le abból a 43 újoncból, akiket a székesfehérvári MH 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred alapkiképzésére toboroztak, és már hétfőn a laktanyában ,,hajtották álomra fejüket”. A sorozásra érkezettek közt akadt pályakezdő altiszt vagy korábban felkészítését megszakított bakajelölt is, legtöbben azonban a legénységi állományt fogják erősíteni országszerte, adta hírül tudósításában az ezred.
2020.10.14. 11:51 |
Csatasorba álltak! - bakaruhát öltöttek az MH 43-nál

A bevonultak zöme az egészségügyi vizsgálaton – amely drogszűrést és alap fizikális felmérést is tartalmazott - megfelelt, így rögzíthették státuszukat, vagyis, hogy ,,bevonultak katonának”.

Ők, miután felszerelkeztek és a fényképezkedésen is ,,túlestek”, munkavédelmi ismereteken vettek részt, majd máris egy alaki kiképzésen „találták magukat”.  A leendő honvédeket többféle ok motiválta, hogy katonai pályára lépjenek, egy dologban azonban közös cél vezérelte őket: hosszú távra terveznek. Volt, aki a vírushelyzet miatt látta kilátástalannak jövőjét, és biztos állást lát a honvédelemben, ám olyan is jelentkezett, akire külföldi munkavállalása alatt tört rá a honvágy. Többen ugyanakkor azt mondták, hogy szüleik, rokonaik felé akarnak bizonyítani – ők bizony nem puhánynak születtek. A jelentkezők közül két fő már biztos, hogy a vezetéstámogató ezrednél szolgál. A kiképzők a sorozás megnyitóján világosan tudatták a megjelentekkel: az alapkiképzésről bárki hazamehet, ha túl keménynek érzi a rászabott feladatokat. Ezzel a lehetőséggel szerencsére kevesen éltek – akik igen, azok a parancsuralmi rendszer szigorával, a bezártság érzésével és a honvággyal indokolták döntésüket. Akik viszont maradtak, azokat izgalmas próbatételek várták a nulladik héten: az alaki kiképzésen például a megindulást, megállást, lépéstartást sajátíthatták el, míg az elméleti foglalkozásokon a katonai rendfokozatokkal, a hadijogi, katonai tereptani ismeretekkel és a jelentésekkel ismerkedtek behatóbban. Azt is megtanulták, mit takar a „szerelvényt igazíts” vezényszó, vagy, hogy miként kell alakzatba rendeződni. Jártasság szintjén a katonai közelharc alaptechnikáit is befogadhatták, amelyeket egyszerű szituációs gyakorlatokon, irányított küzdelmekben tudnak alkalmazni. Mindezzel jellemüket, fegyelmezettségüket, önuralmukat, gyors reagáló képességüket fejleszthetik, de pontosságuk, figyelmük összpontosítása és megosztása mellett alkalmazkodási képességük is hatékonyabbá válik.
Az elsajátított tudás biztos, hogy nem vész kárba, hiszen – mint arról Csizmadia Lajos vezénylő zászlós a bevonult katonajelölteket tájékoztatta – életük egyik legjobb döntését hozták meg, amikor a Magyar Honvédséget választották, mivel az a kiszámíthatóság, a fegyelmezettség, a biztonság és a bajtársiasság területe. A katonaság azonban, tette hozzá, sok lemondással, kihívással is jár. A vezénylő zászlós a résztvevőket arra kérte, fegyelmezetten, bajtársiasan hajtsák végre az előttük- álló feladatokat.